Hamarosan láthatjuk a Közlekedési Múzeum új épületének terveit

Az intézményt vezető Vitézy Dávid egy budapesti beszélgetés során jelentette be, hogy február első hetében összeül a pályázat nemzetközi zsűrije, így egy hónapon belül már a közönség is láthatja majd, hogy milyen lesz az épület – tájékoztatta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) a távirati irodát.

A Közlekedési Múzeum emlékeztetett: a kiírásra összesen 13 pályamű érkezett be, amelyek rengeteg jó megoldást tartogatnak az ipari örökség megőrzésére és izgalmas kortárs építészeti kiegészítésére.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: az anonim tervpályázaton nem a tervezési díj, hanem a minőség, az átgondoltság, a múzeumi funkcióknak való megfelelőség és több más szakmai szempont alapján dönthet a zsűri. A főigazgató felelevenítette, hogy a múzeum megújításának szándéka a Liget Budapest projekttel indult, melynek tervei közé bekerült a világháborúban súlyosan megsérült, majd a nyolcvanas években bővített múzeumépület eredeti formájában történő helyreállítása is, Pfaff Ferenc 1896-os tervei alapján.

Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Városliget nem tud helyet adni a korszerű múzeumi elvárásoknak minden szempontból megfelelő, költséghatékony és kellően tágas megoldásnak, ezért megindult az új helyszín keresése.

A legjobb alternatívának az egykori Északi Járműjavító területe bizonyult, amely már az 1870-es években a MÁV járműveinek javításával foglalkozott, de több mint egy évtizede üresen áll. A területen, amely mellett ma is Magyarország meghatározó vasútvonalai haladnak, több nagyméretű ipari épület található.

A Dízelcsarnok lesz a fő helyszín

A Feketeházy János tervezte Eiffel-csarnokban már folynak a munkálatok, oda a Magyar Állami Operaház műhelyháza költözik. A Közlekedési Múzeum fő helyszíne az ezzel szomszédos Dízelcsarnok lesz, amely lebombázott elődje pótlásaként a dízelvonatok javítására készült el 1962-re.

A Dízelcsarnok Kőbányai útra néző, műemlékileg védett irodai szárnya biztosan eredeti formájában marad meg. A héthektáros területet illetően minden más azonban a 2017 decemberi kormánydöntést követően meghirdetett tervpályázat lezárultával derül majd ki – jegyezte meg a főigazgató.

Az építészek becslése szerint a hatalmas és komplex beruházás végleges terveinek elkészítése két évet vehet igénybe, amelyet két-két és fél évig tartó építkezés követ majd, így az új múzeum megnyitása öt év múlva történhet meg. Még az építkezés megindulása előtt lehetőség lesz azonban a bejárásra, és ha a körülmények engedik, szeretnének egy pop-up kiállítást és egyéb programokat is megvalósítani az egykori Északi Járműjavítóban.

Vasúti megálló is lesz

Vitézy Dávid elmondta, hogy a MÁV-val összefogva azon dolgoznak, hogy a terület fővonalbeli vasúti bekötése fennmaradhasson, így a múzeum néhány perc alatt elérhető lenne a Keleti pályaudvarról. Nemrég megindult az ide tervezett új vasúti megálló tervezése, amely nem csupán az intézményt szolgálná ki, hanem várhatóan napi nyolcezer ember szállna át itt a keleti elővárosok felől az 1-es villamosra. Ennek pénztára és váróterme az Északi Járműjavító szélén található Törekvés Művelődési Központ tömbjébe vagy környékére kerülhet.

A Közlekedési Múzeum munkatársai azt már biztosan tudják, mely fontosabb járművek szerepelnek majd a kiállításon. Az új helyszínre gurulnak például a gyűjtemény azon járművei is, amelyek eddig akár évtizedek óta raktárakban pihentek. A jövőben önálló helyet kap az új műszaki és közlekedési könyvtár és a múzeum archív dokumentumgyűjteménye is.

Forrás: MTI