
A bajai központú vállalat standján a legkiválóbb mezőgazdasági gépmárkák – például a CLAAS, a Horsch vagy épp a Landini – mellett ezúttal helyet kap az AXIÁL építőgép üzletága is. A cél, hogy az érdeklődők a lehető legteljesebb képet kapják a Magyarországon immár 35 éve jelen lévő forgalmazó termékpalettájáról, beleértve az eszközöket kiegészítő szolgáltatásokat is. Előzetesként a 400 négyzetméteres standon megtekinthető modellekből szemezgettünk.
Hyundai HW160A
Nem is olyan rég írtunk a Hyundai minikotróiról, azonban a koreai márka a gumikerekes modelleket se veszi félvállról. Ezt jelzi, hogy az AXIÁL kínálatában összesen hétféle modellt találunk 6,5 és 23 tonna közti üzemi súllyal, melyeket a HW160A fog képviselni az AgrárgépShow-n.

Csakúgy, mint a széria minden tagja, a 17 tonnás modell is könnyen egyedi igényekre szabható, hiszen megválasztható a letalpalók száma és állása, a tolólap helyzete, de igény esetén 3 tagú gémmel is rendelhető.
A sokoldalúság jegyében a Hyundai gumikerekes kotróihoz továbbra is alapáron jár a kalapács és markoló hidraulikakör, valamint az ún. kisnyomású / rotátor kör is. Ezzel párhuzamosan újdonság a fülkében elhelyezett kapcsolóval kombinált gyorscsatlakozó kör, mely kimondottan a hidraulikus gyorscsatolók üzemelésére szolgál. A fentieknél fogva a HW160A nem csupán földmunkákhoz ideális, de speciális adapterekkel felvértezve nagyobb állattartó telepeken, erdészeti területen, hulladéklerakókban is megállja a helyét.
Gehl V210
Az AXIÁL kínálatában a közelmúltban bukkant fel a Gehl új, vertikális emelésű csúszókormányzású rakodógép-családja, melynek tagjai modernebb, nagyobb teljesítményű gépeket hoztak be a klasszikus R-széria mellé.
És hogy mit takar a nagyobb teljesítmény? Nos, a Hungexpon kiállítandó V210-es típus emelési kapacitása például (gyári pótsúllyal) meghaladja az 1000 kg-ot, míg maximális emelési magassága több mint 3 m.


Hasonlóan a sorozat más modelljeihez, a 3,4 tonnás V210-be is a japán Yanmar szállítja a már jól bevált motorokat. Rögtön itt érdemes megemlíteni a motortér új elrendezését, melynek révén könnyebben hozzáférhetők a szervizelési pontok. Mivel jó szolgálatot tesz a motor környékének tisztán tartásával, ugyancsak a karbantartást könnyíti meg a hűtőventilátor automatikusan változó forgásiránya, mely alapáras funkció a gépen.
A gazdag szériafelszereltség viszont nem csak itt érhető tetten: a fülkében például légkondicionálót, 7 collos színes kijelzőt és kulcs nélküli indítást találunk. A tervezés során egyébként is fontos volt a jó kilátás, ami a korábbinál jóval nagyobb oldalsó és hátsó ablakokon is tetten érhető, a teljesen előretolt fülkének köszönhetően pedig a kezelő sokkal jobban rálát a munkaterületre.
Manitou MC25-4
A Manitou jól ismert teleszkópos rakodói mellett az AXIÁL forgalmazza a francia márka villástargoncáit is, melyek közt a hagyományos gáz- és dízelüzemű modelleken túl a speciális tereptargoncák is megtalálhatók. Az MC széria képviseletében a 2500 kg teherbírású, négykerék-meghajtású MC25-4 típussal ismerkedhetnek meg testközelből az AgrárgépShow látogatói.
Bár a tereptargoncák legkézenfekvőbb felhasználási területe a mezőgazdaság, a hasonló gépek kompakt méreteket igénylő rendezvényszervezési feladatokhoz is jó partnerek lehetnek.


A Kubota motorral szerelt MC25-4 a széria középső tagja, hisz alatta az MC18-4, míg fölötte az MC30-4 helyezkedik el: a -4 utótag természetesen az összkerék-meghajtásra utal, míg a típusjel első számából az emelési kapacitásra következtethetünk. Az elérhető legnagyobb emelési magasság típustól függően 4500 vagy 5500 mm.
Érdekesség, hogy ún. buggy verzió is rendelhető, melynek építési magassága 2000 mm alatt marad, műszaki szempontból pedig kuriózum, hogy az összkerék-hajtás oldható a kisebb fordulási sugár és a nagyobb végsebesség eléréséhez.
Hyundai 20BT-9U
A gyártó csúcsminőségű kotróin felül az Axiálnál rendelhetők meg a Hyundai háromtámaszú elektromos targoncái is, melyek közül a legnagyobb, 2000 kg teherbírású 20BT-9U modell lesz ott a kiállításon.
A széria tagjai igény szerint megvásárolhatók hagyományos savas és lítium-ion akkumulátorral is, míg a kiemelkedően megbízható erőátviteli rendszert a ZF szállítja a targoncákhoz.

Az akkuk cseréje szintén egyszerűen, oldalirányból oldható meg, az alapfelszereltség pedig jócskán tartogat biztonságra kihegyezett figyelmességeket is: ide sorolhatjuk a „curve control” funkciót, mely kanyarodáskor automatikusan korlátozza a haladási sebességet, az automatikus elektronikus rögzítőféket, de nem hiányozhat a kezelő jelenlétét érzékelő rendszer sem.
Kialakításukból adódóan a targoncacsalád tagjai rendkívül kis fordulósugárral büszkélkedhetnek, kül- és beltéri használatra egyformán megfelelnek. A csúcsmodell maximális emelési magassága eléri a 7 métert.
Többet szeretnél megtudni a gépekről? Látogass el 2026. január 21. és 24. között a Hungexpo H pavilonjába, ahol az AXIÁL kollégái várnak, vagy böngészd weboldalukat.


