Magyarország legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programja során a Városliget leromlott növényállománya több ütemben teljesen megújul és a Ligetben lévő zöldfelület aránya 60-ról 65 százalékra nő – közölte a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Gyorgyevics Benedek kiemelte: a program keretében nemrég 124 új fát – mások mellett platánokat, nyugati ostorfákat, európai bükköket, kocsányos tölgyeket – ültettek el, a projekt keretében eddig már 70 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg.
Mint hangsúlyozta, kiemelt cél a Városligetben az elmúlt évtizedekben a zöldfelület rovására kialakított beton- és aszfaltfelületek csökkentése. Az ezt célzó program első lépésként az indokolatlanul széles, 14 méter szélességű Olof Palme sétány útburkolatát szűkítik le 6 méterre, így csaknem 5 ezer négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza a parknak.
Csütörtökön indult a betonfeltörés második szakasza, amellyel várhatóan február végére készülnek el. A gyalogos és kerékpáros közlekedés a kivitelezés ideje alatt végig biztosított marad a 6 méter szélességben megmaradó burkolt felületen.
Gyorgyevics Benedek tájékoztatása szerint a teljes park felújításakor további több ezer négyzetmétert fognak „visszazöldíteni” a ligeti betonutak rovására.