A rezsióradíj kiszámításánál a szakszövetség több mint 20 tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszakpótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás, valamint az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségeit vette figyelembe.
A kalkuláció alapját az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ra meghatározott, 4165 forintos minimális építőipari rezsióradíj adta.
A közlemény szerint a tételek közül tavalyhoz képest 4 százalékkal nőtt a garantált bérminimum, valamint a tagszervezetek jelzései alapján jelentősen emelkedtek a csoportos személyszállítás költségei. Ennek az értéke egy munkaórára vetítve 266 forint volt tavaly, idén már elérte 298 forintot. Az ügyvitel, munkahelyi irányítás ráfordítása a tavalyi 916 forintról idén 998 forintra emelkedett.
A közlemény szerint a csoportos személyszállítás költségeinek növekedése azzal magyarázható, hogy az építőipari vállalkozások mobilitása miatt székhelyüktől jóval távolabb is vállalnak munkát. Az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségei pedig azért emelkednek, mert az utóbbi években megnőtt a szakképzetlen munkaerő aránya, ami indokolttá teszi a mérnöki helyi munkavezetés fokozását.
Az ÉVOSZ magyarázata szerint az építőipari rezsióradíj: a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített összes költsége. Az építőipari rezsióradíj tartalmazza a személyi jellegű költségeket, az ellátási költségeket, a fizikai dolgozók rezsi jellegű költségeit, az irányítási és az ügyviteli költségeket.
Forrás: MTI/ A kiemelt kép illusztráció