Ahová az aszfaltot is helikopter hordja

Aszfaltozás a Niesen csúcsánál

Szűk 200 méternyi gyalogút kivitelezése ujjgyakorlat bármelyik kicsit is felkészült mélyépítő vállalkozás számára. De mi a helyzet, ha mindezt 2300 méteres magasságban, egy hegycsúcs közelében kell összehozni?

A Niesen tetején

A formája miatt Svájc piramisaként is emlegetett Niesen csúcsa 2362 méterrel magasodik a tengerszint fölé. Ez helyi viszonylatban ugyan nem számít extrémnek, a Thuni-tó fölé tornyosuló hegytömeget festői környezete mégis a Berni-Alpok egyik kiemelt turistacélpontjává teszi. Ebből kifolyólag a csúcs közelében található vendéglátóhelyet az év legforgalmasabb időszakában nagyjából ezer turista keresi fel naponta, akik egy kiépített gyalogúton juthatnak el a hegyre vezető sikló állomásától a Berghaus Niesen Kulm hotelig.

Talán még ennél is fontosabb, hogy a szállóként és étteremként funkcionáló létesítménybe ugyanezen az úton jut el minden ellátmány, hiszen a siklón kívül legfeljebb a helikopteres szállítás jöhet szóba. Az idei évre viszont már erősen leromlott a rövid, ám annál fontosabb útszakasz állapota, így felújítása nem tűrt további halasztást. Hogy minden készen álljon a nyári idegenforgalmi szezonra, a munkát tavasszal végezték el, ám ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint elsőre hangozhat.

Logisztika, logisztika, logisztika

Ráadásul egyszerre több komoly kihívás is nehezítette a munkát. Alapkövetelmény volt, hogy az 1,8 és 4,3 méter között változó szélességű burkolat kifogástalan minőségben épüljön meg, és jó ideig ne kelljen újra hozzányúlni. Azonban a szélsőséges időjárási körülmények és a kitett helyszín miatt naponta csupán egy néhány órás időablak állt rendelkezésre a munkavégzéshez.

Még ennél is nagyobb nehézséget jelentett, hogy a valamennyi eszközt és anyagot a siklóval vagy helikopterrel kellett feljuttatni a csúcs közelébe, nem beszélve a dolgozókról. Miután a kézi burkolatépítés szóba se jöhetett, muszáj volt olyan finishert keríteni, ami megfelel a logisztikai megkötéseknek, vagyis elfér a siklóra kapcsolt szállítókocsin, és képes ellavírozni a keskeny úton: végül a vállalkozó választása egy kompakt modellre (egy Vögele Mini 500-asra) esett, hiszen a német gyártó legkisebb burkolatépítő gépe 90 cm-es szélességével és 1,4 tonnás tömegével épp teljesítette a követelményeket.

11.674 lépcsőfok

A Niesen csúcsához vezető sikló – vagyis a Niesenbahn – önmagában is igazi mérnöki csemege. Három megállója közül a völgyállomás Mülenen faluban található 693 méteres tengerszint feletti magasságon, a csúcs közelében létesített állomás pedig 2336 méteren fekszik. Ebből könnyen kiszámolható, hogy a hegyi vasút 1643 méteres szintkülönbséget küzd le a mindössze 3,5 kilométeres útvonalon. Ennek során az 1910-ben átadott vonal lejtése egyes szakaszokon eléri a 68 százalékot. Külön érdekesség, hogy a vágány mentén futó szolgálati lépcső 11.674 fokával a világ leghosszabb egybefüggő lépcsője, ahol évente egyszer extrém futóversenyt is rendeznek – természetesen hegynek fölfelé.

A megfelelő bedolgozási szélesség eléréséhez a kivitelező hidraulikusan kitolható padot alkalmazott, amivel 25 cm és 1,8 m közti szélességben tudtak dolgozni, de a szélesebb részekhez fix toldatokat is használni kellett.

Akcióban a forgószárnyas

Mindazonáltal finisher felutaztatása csak a nyitányát jelentette az izgalmas kivitelezési folyamatnak. Adódott ugyanis a kérdés: miként lehet biztosítani a folyamatos anyagellátást a burkolatépítéshez? A sikló messze túl lassú lett volna, tehát nem maradt más választás, mint helikoptert bérelni, hogy garantálni lehessen a keverék megfelelő hőmérsékletét. Az aszfaltot szigetelt és fűtött rakterű tehergépkocsik hordták fel nagyjából 1600 méteres magasságba, ahol megtöltötték a helikopterre függesztett adagolót, majd a gép sebtében felröpítette az anyagot a csúcshoz.

Köszönhetően a tapasztalt pilótának, a helikopter fordulóidejét sikerült 4 percre lefaragni, ezáltal zökkenőmentesen, fennakadások nélkül folyhatott a munka. Végül a Niesen csúcsánál dolgozó aszfaltos brigádnak mindössze két nap alatt sikerült befejeznie a 4 cm vastag kopóréteg kivitelezését, amibe belefért a szegélyek megépítése is.

(Fotók: niesen.ch; Vögele)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.