Átadták a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát

Március 22-én ideiglenesen átadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát , a 13,4 kilométeres útszakasz 38 milliárd forintból uniós és belföldi források felhasználásával épült meg.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a hódmezővásárhelyiek 1994 óta tervezték, hogy tehermentesítik a belvárost a 45-ös és a 47-es főút átmenő forgalmától. A várost északról elkerülő út napi 14-17, csúcsidőben 20 ezer jármű átmenő forgalmától és az ezzel járó levegőszennyezéstől, por- és zajterheléstől szabadítja meg a várost, jelentősen javítva ezzel az ott lakók életminőségét – közölte a politikus. A kétsávos elkerülő út pályaszerkezete úgy épült meg, hogy alkalmas legyen négysávossá bővítésre – írta az MTI.

Az építkezésről mi is készítettünk videót.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta, az elkerülő út kivitelezését 2016 őszén kezdte meg a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium. Hozzátette, az út környezetében május végéig tereprendezési munkák zajlanak, ezek azonban nem befolyásolják a gépjárműforgalmat. A szakember emlékeztetett rá, hogy  2015-ben a 47-es főút Szeged és Békéscsaba közötti szakaszát kiszélesítették és nagyobb teherbírásúvá alakították át, a forgalom – Székkutas és Csorvás kivételével – a településeket elkerülve haladhat.

A 47-es főút Szeged és Debrecen közötti négysávossá bővítésének előkészítésén már dolgozik a NIF Zrt. – tudatta a vezérigazgató, aki a térségben folyó fejlesztések közül kiemelte a nagylaki elkerülő út, valamint a Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-train építését.

Írta: Grund Online