15 milliárdos fejlesztés Nagykanizsán

Többfunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy versenyuszoda épülhet összesen 15 milliárd forintból, a Modern városok program részeként Nagykanizsán, a támogatói okirat most készült el – közölte a város polgármestere.

Dénes Sándor elmondta: a Miniszterelnökségtől csütörtökön érkezett meg a két létesítmény anyagi fedezetét biztosító támogatói okirat. A sport- és rendezvénycsarnok költsége 8,8 milliárd, a versenyuszodáé 6,2 milliárd forint. Mindkét létesítménynek elkészültek és jogerőssé is váltak a kiviteli tervei – jelezte a polgármester.

Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a műszaki adatokat ismertetve elmondta: a mintegy 11 ezer négyzetméteres, a keleti városrészben épülő sport- és rendezvénycsarnok állandó lelátóin 1800-an, mobil lelátókon további 1200-an foglalhatnak helyet, de egy-egy színpadi rendezvény idején még 2000 néző fér el a küzdőtéren. Az épület mellett 32 ezer négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki, ami további fejlesztési lehetőségeket kínál.

A szintén csaknem 11 ezer négyzetméter alapterületű, a jelenlegi városi uszodával összeköttetésben épülő új uszoda lelátóin 700 néző foglalhat helyet. Egy 50 méter hosszú versenymedencét, valamint egy 25 méteres, állítható vízmélységű tanmedencét alakítanak ki, az épület környezetében 12 ezer négyzetméternyi zöldfelület lesz.

Az ügyvezető hozzátette, hogy a műszaki megoldások tervezésénél elsődleges szempont volt a fenntartható működés, ezért geotermikus energia, napelemek és új termálkút felhasználásával kívánják ellátni a létesítményeket.

Arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást mikor írhatják ki, illetve mikorra várható, hogy a két nagykanizsai létesítmény elkészül.

Forrás: MTI