Augusztusban indulhatnak a zalai útfelújítások

Augusztusban megkezdődhet a zalai utak felújítása a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből, a megyében összesen 12 kilométernyi utat korszerűsítenek – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatója.

Mórocz József arról számolt be, hogy az országosan 54 milliárd forintos TOP-keretből Zalában mintegy 12 kilométernyi útszakaszt közel 1,4 milliárd forintból újítanak fel. A munkálatok előkészítés alatt állnak, részben megtörténtek a versenyeztetések, így várhatóan augusztusban megkezdődnek a kivitelezések, és még idén be is fejeződnek. A megyében összesen 15 útszakaszon zajlanak majd az útkorszerűsítések.

Kitért arra is, hogy az országosan mintegy 100 milliárd forintból zajló másik korszerűsítési program keretében már több helyen megkezdődtek a munkálatok Zalában. Csaknem 20 helyszínen – egyebek mellett a 71-es és 75-ös főutakat érintően – zajlanak már a felújítások, együttesen 34 kilométeren 3,5 milliárd forintból.

Manninger Jenő, Keszthely térségének országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a számos kistelepüléssel rendelkező Zalában elsősorban a nagyobb forgalmú és a legrosszabb állapotú mellékutak felújítására fordítják a TOP-forrásokat, amelyek gazdaságfejlesztési célt is szolgálnak. Hozzátette, hogy a kormányzati tervek szerint idén a korábbinál 20 százalékkal több pénz juthat hazai forrásból a mellékutak további korszerűsítésére.

Vigh László, Zalaegerszeg térségének parlamenti képviselője említést tett arról, hogy a közelmúltban készült egy felmérés, amely szerint Zala megye összes útjának rendbetételére mintegy 60 milliárd forintra lenne szükség. Zalaegerszeg mellett Kispálinál, a leendő autóipari tesztpályához vezető úton például az utóbbi hónapokban vált szükségessé felújítás, mivel itt a tesztpályához 170 ezer tonna követ hordtak be.

Forrás: MTI

Írta: Grund Online