Újabb Volvo innováció a láthatáron

A Volvo már számos esetben megmutatta, hogy nem riad vissza, ha innovációról van szó, mind a kocsigyártás, mind az építőipar területén próbálnak folyamatosan valami újat alkotni.

A Volvo jelenleg több elektromos és önvezető újdonsággal készül egy olyan projekt esetében, ahol elsőre azt gondolnánk, hogy nem annyira számít a károsanyag-kibocsátás. Talán részben ezért is döntött úgy a cég egyik leányvállalata, a Volvo Construction Equipment hogy megpróbálja megreformálni az eddigi technológiákat és bevet több elektromos és önvezető prototípust a gyakorlatban, melyek csökkentik a környezeti terhelést és az üzemeltetési költségeket – olvasható az interestingengineering oldalán.

Milyen gépekről van szó?

A cég nyolc elektromos teherhordót, egy elektromos hibrid rakodót és egy tápkábeles kotró-markolót fog tesztelni. A gépek tíz héten keresztül folyamatosan fognak dolgozni a svédországi Göteborg melletti Skanska’s Vikan Kross bányában. Reményeik szerint a projekt során 95 százalékkal sikerül csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, és az üzemeltetési költséget is legalább 25 százalékkal sikerül csökkenteni.

A bevetendő típusok:

– HX2 önvezető és elektromos, akkumulátor-alapú teherhordó

– EX1 70 tonnás, dupla motoros, tápkábellel ellátott markoló

– LX1, elektromos-hibrid rakodó

Az LX1 elektromos hibrid kerekes rakodóról azt mondták, hogy akár 50 százalékos javulást eredményezhet az üzemanyag-hatékonyság terén, és már az Államokban is elkezdték a tesztelését.

Volvo EX1 70

Forrás: Equipment World

A Skanska’s Vikan Krossban általában építési célú anyagokat, cementet és aszfaltot állítanak elő. A mindennapi munkák során főként dízellel működő gépek voltak használatban. Az elektromos és önvezető gépek most bizonyíthatják, hogy nehéz terepen is megállják a helyüket.

Gunnar Hagman, a Skanska Sweden vezérigazgatója a projektről elmondta: „ez az első alkalom, hogy ilyesmit kipróbálunk a kőbányaiparban, és ha sikeres lenne, a technológia segítene a bányák hatékonyságát és biztonságát növelni”.