Leégett az István-malom

Kedden Békéscsabán leégett az egykori István-malom. A lángokat – amelyek átterjedtek egy kisebb melléképületre is -, késő este sikerült körülhatárolniuk a tűzoltóknak.

A belvárosban található malom 17 óra körül gyulladt ki, és a lángok annak ellenére átterjedtek az épület összes szintjére, hogy a tűzoltók nagy erőkkel, gyorsan a helyszínre érkeztek.

Este fél 7-re összeomlott az épület tetőszerkezete, és mind a hat szintjének beszakadt a födémszerkezete. A több mint százéves, több éve üresen álló ipari műemlékhez ötös, kiemelt fokozatban riasztották a tűzoltókat, akik Békéscsaba mellett hat településről érkeztek a helyszínre. A malom két oldala felől késő estére sikerült a tűzoltóknak a lángokat megfékezniük.

Leégett az István-malom

Fotó: MTI/Lehoczky Péter

Az épületet tulajdonló István Malom Kft. képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a város legszebb, ikonikus épülete ismét eredeti állapotában pompázzon. Hégely Sándor elmondta, hogy komoly terveik voltak az épület hasznosítására. Szarvas Péter a megyeszékhely polgármestere kifejtette, hogy leghamarabb ma kezdődhet meg a hatósági tűzvizsgálati eljárás, és ezzel párhuzamosan az úgynevezett állékonysági, statikai vizsgálat.

Forrás: MTI