Vízen lebegő város

Az ENSZ Oceanix City néven nem rég egy rendkívül izgalmas és új város koncepcióját mutatta be. A tervek szerint a város vízen lebegő platformokra épülne és akár tízezer ember is élhetne benne.

A szakemberek úgy készítették el a város koncepcióját, hogy az  biztosan ellen tudjon állni a legnagyobb környezeti katasztrófáknak is, elvileg még a legerősebb, 5-ös kategóriájú hurrikánok sem tudnának benne komolyabb kárt tenni.

Vízen lebegő város

Forrás: OCEANIX

Marc Collins, az Oceanix igazgatója a projekt bemutatóján elmondta, hogy a város hatszögletű platformokból állna össze. Ezek azért is előnyösek, mert nem csupán a helykihasználásuk nagyon jó, hanem könnyen kombinálhatók is.

Vízen lebegő város

Forrás: OCEANIX

Vízen lebegő város

Forrás: OCEANIX

Bjarke Ingels tervező elmondta, hogy egy ilyen település esetében tízezer lakos számít ideálisnak, de ennek ellenére gyakorlatilag bármekkora várost létre lehet hozni ezzel a módszerrel. Annyi azonban biztos, hogy tízezer lakos esetén az úszó város már képes megtermelni a saját ellátásához szükséges vizet, energiát és hőt. A tervek szerint a hulladék elszállítása sem okozna gondot, mert azt egyenesen a lakásokból egy csövön keresztül egy hulladékválogató és -feldolgozó állomásra szállítanák.

Forrás: OCEANIX