Felújítják a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem épületét

Megkezdődött a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremnek otthont adó egykori zsinagóga épületének felújítása Zalaegerszegen.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremnek otthont adó egykori zsinagóga épületének felújítására a településfejlesztési program keretében 33 millió forintot fordítanak .

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a részletekről elmondta: kicserélik a nézőtér padlóburkolatát, felújítják a vizesblokkot és az öltözőhelyiségeket, sor kerül a részleges akadálymentesítésre, önkormányzati forrásból pedig az belső festési munkálatokat is elvégzik.

A hangverseny- és kiállítóterem építészetileg és művészetileg is a város kiemelt értékének számít – hangsúlyozta Káldi Dávid önkormányzati képviselő. Kiemelte, hogy pályázati forrásból lehetőség nyílik arra, hogy ezt az értéket megőrizzék és tovább fejlesszék.

Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső művelődési központ igazgatója a fejlesztés látványos elemének nevezte a fénytechnikai eszközök kiépítését. Jelezte, hogy a nyáron lególánc építésével világrekord-kísérletre készülnek: a felújított épületben kiépített „legómedencében” a látogatók 2 millió kockából készíthetnek alkotásokat, az épületből pedig csaknem egy kilométeres lególánc vezet majd a városba.

A tervek szerint a parkettaburkolat lerakása és a vizesblokk felújítása tél végére befejeződik, az újjávarázsolt épületet május végén adják át. Tóth László intézményegység-vezető elmondta, hogy februárban a komolyzenei hangversenyeket a város dísztermében tarják, az épület azonban nyitva áll a látogatók előtt, az emeleti kiállítótérben továbbra is megtekinthető a VI. Egerszeg Szalon című tárlat.

Az egykori zsinagóga építése Stern József tervei alapján, Morandini Tamás építőmester irányításával 1903-ban kezdődött el – idézte fel Balaicz Zoltán. A román és keleti stíluselemeket ötvöző zsinagóga az 1920-as években a város egyik legjelentősebb épülete volt. Vallási funkciója a II. világháborút követően megszűnt, az épület hosszú ideig üresen állt, majd raktárnak használták, falfestményei, bútorzata megrongálódott.

Forrás: MTI