Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság működési területén lévő műtárgy a Baja-Margitta-szigeti dunai árvízvédelmi fővédvonal részét képezi, ezért az ott élők biztonságát is szolgálja.
Emlékeztetett: a Deák Ferenc-zsilip Magyarország egyik legrégebbi, 145 éves, ma is üzemelő vízügyi létesítménye, amelynek az elmúlt három évben zajló rekonstrukciós munkálatai mellett a bajai Ferenc-csatorna vele szervesen összekapcsolódó 1938-ban épült hídja is megújult.
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: a munkák során egy korabeli csúcstechnológiát kellett úgy átalakítani, hogy a vízügyi-történelmi jelentősége megmaradjon, ugyanakkor meg tudjon felelni az új kihívásoknak is.
Mára a hajózás szerepe jelentősen csökkent, előtérbe került a természetvédelem, az idegenforgalom, ugyanakkor a veszélyek nem csökkentek. Elég csak a 2013-as árvízre vagy 2017-re, a rekordalacsony vízszintre gondolni. A főigazgató szerint a jövőben számolni kell azzal, hogy a dunai vízszintek még alacsonyabbak lesznek, és ez közvetlenül érintheti Baját és a Ferenc-csatornát.
A hajó- és tápzsilipből álló, kettős hasznosítású, a Sugovica-Duna-ág és a Szeremlei Holt-Duna találkozásánál található Deák Ferenc-zsilipet az Országos Vízügyi Főigazgatóság több mint 13 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósuló országos projektjében újították fel.