Nőtt az építőipari termelés augusztusban

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a termelés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 9,8 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest.

Tavaly márciustól októberig az építőipar teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbitól, 2020. augusztusában 15,4 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti hogy az idei augusztusi építőipari termelés a két évvel korábbi 93,2 százalékának felelt meg.

Az épületek építése változatlan áron 16,3 százalékkal, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal magasabb volt a tavaly augusztusinál.

Nőtt az építőipari termelés augusztusban
Forrás: KSH/MTI

Az építőipari ágazatok közül a magasépítésben 32,4 százalékkal nőtt a termelés volumene, a mélyépítésben 0,3 százalékkal csökkent. A speciális szaképítésé 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az építőipar folyó áron számolva 440,9 milliárd forint értéket állított elő, ami 24,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, azaz 12,8 százalékos átlagos áremelkedésre utal.  Az épületek tették ki az augusztusi termelés 60,8 százalékát, 39,2 százalék jutott a mélyépítésre.

Forrás: MTI/KSH