Marburgban rendezték meg a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség világbajnokságát, amelyen négy kategóriában – homlokzat, magastető, lapostető és fémtető – 11 országból 80 pályaművet értékeltek – olvasható a közleményben. A Nemzeti Hauszmann Programban újjászületett Lovarda kontyolt manzárd-nyeregtetőjével a fémtetők kategóriájában szállt versenybe, és hozta el végül a legjobbnak járó elismerést.
A Hauszmann Alajos tervezte épület újjáépítését a Várkapitányság irányította, a vezető tervező Potzner Ferenc, a kivitelező a West Hungária Bau volt, a tetőmunkákat pedig a HOREX Kft. végezte.
A közlemény emlékeztet arra, hogy az IFD egy világméretű szakmai szervezet, amely 22 ország 15 ezer tetőfedő cégét foglalja magában. A szövetség 1988 óta rendez tetőfedő világbajnokságot, amelyen Magyarország rendszeresen képviselteti magát.
Az IFD Awardon idén az európai országok mellett az Egyesült Államok és Kína is képviseltette magát, így nagyon erős mezőnyben indultak a magyar épületek. A világbajnoki magyar győzelem azért is kiemelkedő, mert hosszú évek óta nem volt erre példa ezen a versenyen – hangsúlyozza a Várkapitányság.
Újjászülető történelem
Mint a közlemény felidézi, az eredeti Királyi Lovarda 1901-től csaknem fél évszázadon át volt a Budavári Palota dísze. A második világháború pusztításai azonban ezt az épületet sem kímélték, és bár a háborús sérülések ellenére megmenthető lett volna, ideológiai okokból a kommunista hatalom 1950-ben teljesen lebontotta.
Az újjászületett Lovardát és közvetlen környezetét, a Stöckl lépcsőt és a Csikós udvar határidő előtt elkészült részeit szeptember közepén adta át a közönségnek a Várkapitányság. Ez a történelmi tér egy évtizedek óta megszűnt, ám rendkívül fontos közlekedési tengelyt nyitott újra a Budavári Palotanegyed Tabán felőli oldalán.
A ma már multifunkcionális rendezvénytérként működő Lovarda újjáépítése során elsődleges szempont volt, hogy az alkotók a lehető legpontosabban, az eredetivel megegyezően kövessék az eredeti terveket.
A 30 méter magas épület csúcsdíszekkel, kupolákkal és ablakokkal díszített, palafedéses bádog tetőszerkezetét a szakemberek korhű anyagokból alkották újra. A tetőre ugyanaz a zöld és vörös angol természetes pala került, amellyel egykoron az egész Királyi Palotát is fedték – ismertették.
Forrás: MTI/ Várkapitányság