A Mobile Launcher 2 építése hivatalosan 2023. augusztus 16-án rajtolt el a floridai Cape Canaveralen fekvő Kennedy Űrközpontban, ekkor történt meg ugyanis a szerkezet első acélelemeinek ünnepélyes összeszerelése. A munkákhoz több kisebb-nagyobb emelőgép mellett egy 270 tonna kapacitású Manitowoc 2250 lánctalpas darut szállítottak a helyszínre, hogy a legnehezebb elemek mozgatása is megoldható legyen.
A szerkezet képes lesz elviselni az indításakor fellépő 1200 Celsius-fokos hőmérsékletet és a csaknem 400.000 kN tolóerejű hajtóművek keltette erőhatásokat.
Elkészültét követően az új platform látványos változást hoz majd az űrközpont életébe, hiszen mintegy 120 méterrel magasodik majd a lapos floridai táj fölé. Puszta méretnél azonban fontosabb, hogy a szerkezet képes lesz elviselni az indításakor fellépő 1200 Celsius-fokos hőmérsékletet és a csaknem 400.000 kN tolóerejű hajtóművek keltette erőhatásokat, ezzel biztonságosan szolgálhatja ki az SLS (Space Launch System) hordozórakétákat.
Nem várt bonyodalmak
A kivitelezést végző Bechtel óriásvállalat még a koronavírus-világjárvány kitörése előtt, 2019-ben nyerte el a Mobile Launcher 2 tervezésére és építésére vonatkozó közbeszerzési eljárást eredetileg 383 millió dollár értékben, ám idő közben a költségek is jelentősen megnövekedtek, míg az ütemterv tarthatatlannak bizonyult. Többszöri halasztást követően a Paxton & Vierling Steel acélipari vállalat által Iowa államban gyártott speciális szerkezet elemeit végül tavaly május végén kezdték beszállítani a Kennedy Űrközpontba. Az indítóállás komplexitását kiválóan illusztrálja, hogy darabjai az Egyesült Államok 30 államából érkeznek Floridába, de a beszállítók között brazil és spanyol cégeket is találhatunk.
Nagy elődök nyomában
Mivel még az 570 négyzetkilométeren elterülő űrközpontban sem áll korlátlan hely rendelkezésre, a NASA döntése értelmében már korábban elbontották az előző Mobile Launcher Platform 2 (röviden MLP-2) indítóállványt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1964-ben átadott MLP-2 rengeteg mindent látott pályafutása során: az Apollo-program keretében három küldetésnek is ez volt a starthelye, melyek közül kettő (Apollo 12 és 14) a Holdra is eljutott, majd egy módosított Saturn V rakéta fedélzetén innen emelkedett magasba az Egyesült Államok első űrállomása, a Skylab. Ezután az állványt átalakították űrrepülőgépek indításához, és összesen 44 alkalommal használták ilyen célra. A Columbia kivételével valamennyi amerikai űrsikló az MLP-2-ről kezdte meg első útját, a Challenger pedig innen indult végzetes küldetésére 1986 januárjában. Azonban tekintélyes múlt ide vagy oda, az űrrepülőgép-program alkonya megpecsételte az MLP-2 sorsát. A 2019-ben selejtezett platform bontását végül az Advon szakipari vállalat végezte el a NASA megbízásából.
Az űrjárművek földi „köldökzsinórja”
Az új indítóállvány méretei is tekintélyesek, hiszen a toronyszerkezetet tartó alap nagyjából 40×50 méter alapterületű, melyhez 8 méteres magasság társul. Azonban fontos kihangsúlyozni, hogy nem egyszerű rácsszerkezetről van szó: a felépítmény számos elfordítható kart is magába foglal, melyek a rakéta és az űrkapszula folyadékokkal és gázokkal történő feltöltésére szolgálnak, de természetesen a személyzet is a karok egyikén keresztül közelítheti meg az űrhajó fülkéjét. Sőt, az itt átvezetett kábelek segítségével lehetséges az ezernyi paraméter nyomom követése, a kommunikáció, valamint a távvezérlés.
Fő a biztonság
Hasonlóan a már korábban megépült Mobile Launcher 1-hez, az új indítóállványon is helyet kap egy vészelhagyást lehetővé tevő rendszer, amin keresztül az asztronauták szükség esetén gyorsan és biztonságosan juthatnak le a csaknem 100 méteres magasságból. Alapvető kialakítás tekintetében a Mobile Launcher 2 hasonló lesz a már elkészült első indítóplatformhoz, de a már említett karok elhelyezésén módosítottak, hogy az új szerkezet alkalmas legyen a magasabb, 111 méteres Block 1B konfigurációjú rakéták felbocsátására is.
A Holdra és tovább
Elkészültét követően a Mobile Launcher 2 lehetővé teszi majd a Block 1B és Block 2 konfigurációjú hordozórakéták indítását, melyek az asztronauták mellett nehezebb rakományokat is képesek lesznek eljuttatni a Hold felszínére. Jelenlegi állás szerint a személyzet nélküli tesztrepüléseket követően legkorábban 2025 szeptemberében indulhat útnak az első Artemis-űrhajó emberekkel a fedélzetén. Ha ezt sikerül tartani, akár már 2026-ban tanúi lehetünk az újabb Holdra szállásnak. Ez azonban még csak a kezdet, hiszen a hosszú távú cél egy állandó holdbázis létrehozása, mely ugródeszkaként szolgálhat a későbbi Mars-missziókhoz.
