Megkezdődött a Hitachi-korszak a Valkonnál

Mint a közelmúltban beszámoltunk róla, új forgalmazóra talált hazánkban a Hitachi márka. Hogy jobban beleássuk magunkat a váltás hátterébe, és megtudjuk, mire számíthatunk a japán gyártótól az itthoni piacon, nemrég a Valkon Kft. kecskeméti központjába látogattunk.

Sokak számára valószínűleg nem cseng idegenül vendéglátóink neve, hiszen a Valkon már 2007 óta áll az ügyfelek rendelkezésére. Bár a cég két alappillére kezdetektől fogva a Valtra és a Krone márka volt, az évek során alaposan kibővült a kínálat – például a lengyel pótkocsispecialista Wielton termékeivel, vagy épp a Seppi közkedvelt adaptereivel.

Kapóra jött lehetőség

Egyértelmű tehát, hogy a Valkon mindvégig erős volt mezőgazdasági és erdészeti vonalon, ám a vezetőséget régóta foglalkoztatta az építőgépek irányába nyitás gondolata is.

Ehhez a végső lökést végül az adta meg, hogy a tavalyi év elején rajtuk kívülálló okok miatt másik képviselőhöz került át egyik korábbi márkájuk. Ahol viszont egy ajtó bezárul, ott mindig kinyílik egy másik: ezzel szinte egyidejűleg érkezett a hír, hogy a Hitachi útjai elváltak a korábbi magyarországi forgalmazótól, innentől pedig nem volt kérdés, hogy a Valkon szerette volna a neves japán márkát házon belül tudni.

Bárth Gábor Hitachi termékmenedzser

Bár végzettségét tekintve közgazdász, már munkagépes háttérrel érkezett a Valkonhoz Gábor, aki 2023 szilvesztere óta kétgyermekes apukának mondhatja magát. Mivel alapvető fontosságúnak tartja, hogy termékmenedzserként töviről hegyire ismerje a portékát, a szervizes tréningeken minden esetben részt vesz.

Csak egy maradhat

A célig mindenesetre rögös út vezetett, hiszen több mint egy tucat cég szállt ringbe, hogy elnyerjék a Hitachi képviseletének jogát. Közülük néhány már a folyamat kezdeti fázisában kiesett, ám a többiek komoly konkurenciát jelentettek, és a Valkonnak egy több körből álló, szigorú kiválasztási eljárás során kellett igazolnia rátermettségét.

Meggyőző érvek

Mielőtt 2024 januárjában sor került volna a szerződés aláírására, vendéglátónk munkavállalói is jártak a Hitachi európai központjában, a japán gyártó küldöttsége pedig szintén többször megfordult Kecskeméten, hogy behatóan megismerje a cég működését.

Amellett, hogy nem képviselnek konkurens márkákat, a kiválasztás során a Hitachi szakembereit elsősorban a Valkon felkészültségével, hatékony vevőszolgálati és szervizhátterével sikerült meggyőzni.

Udvardi Béla szervizmérnök

Gyerekkora óta meglévő érdeklődése vezette gépészmérnöki pályára Bélát, akinek az útja a Valkonnál töltött ösztöndíjat követően már egyenes volt a kecskeméti céghez. Mindez öt éve történt, idén pedig a vállalaton belüli váltásként teleszkópos rakodókról nyergelt át Hitachi gépekre.

Mindent az ügyfelekért 

Sokat elárul, hogy a 72 fős létszám több mint fele foglalkozik szervizeléssel a vállalat kecskeméti, sárbogárdi, pápai és békéscsabai létesítményeiben. A kiszálló és telephelyi szervizesek mellett ide sorolhatjuk a három szervizmérnököt, míg a hatékony munkaszervezésről két vevőszolgálati mérnök gondoskodik, de a 11 alkatrészes kollégának is komoly szerep jut a vevők kiszolgálásában.

Nagy tervek Hitachi-fronton

Mint megtudtuk, március idusáig sikerrel lezárult a Hitachi alkatrészbázis kiépítése és a szervizesek oktatása, így immár semmi nem gátolja a munkák megkezdését, az árajánlatok összeállítását, vagy akár az új gépek rendelését.

Bár remélik, hogy az első Hitachi munkagép értékesítésével mihamarabb megtörik a jég, az év hátralévő része inkább a fejlesztések és a bizalom továbbépítése jegyében zajlik majd. Egy biztos: a Valkon valamennyi dolgozójában ég a tűz, hogy bizonyítsák felkészültségüket mind az ügyfelek, mind a gyártó felé.

Mivel a kisebb minikotrók kivételével minden Hitachi-modell rendelkezik telemetriarendszerrel, közel 300 gépről tudnak Magyarországon. Ennek ellenére a kapcsolatfelvétel nem megy egyik napról a másikra, de a Valkon szakemberei már gőzerővel dolgoznak rajta, hogy minden meglévő üzemeltetőt felkeressenek.

Szabó Gyula alkatrész termékmenedzser

Édesapjától örökölte a gépek szeretetét Szabó Gyula, akinek egyik fő feladata a 200 féle tételt magába foglaló kezdeti Hitachi-alkatrészbázis felépítése volt. Mára kollégáival az első árajánlatok kiadásán is túl vannak – sőt, épp a beszélgetésünk előtti napon adták postára a mérföldkövet jelentő első alkatrészt.

Miniktől a bányagépekig

Bárth Gábor termékmenedzser szerint elsősorban a 2-5 tonnás kotrók lehetnek nagy kedvencek Magyarországon, ezért e kategóriákból minden telephelyükön lesznek bemutatógépek. Bár a Hitachi rekorder kotrójának üzemi tömege több mint 800 tonna, Magyarországon a 20 tonna fölötti modellek már nagynak számítanak, a 35 tonna körüli kotrók jó része pedig bányákban talál otthonra. Érdekesség, hogy mobilitásuk okán a gumikerekes kotrók népszerűsége csaknem vetekszik a nagyobb láncos modellekével, de a Hitachi hagyományosan erős homlokrakodók terén is, melyek közül itthon jobbára a 180-310 lóerős változatok kelendőek.

Bármilyen kérdés merülne fel, keressék nyugodtan Bárth Gábort az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +36306974243

E-mail: barthg@valkon.hu

(A cikk megjelenését a Valkon Kft. támogatta.)