Grund Online összes bejegyzése

Construma kiállítás

Mától indul a Construma építőipari szakkiállítás

Ganczer Gábor elmondta, hogy a rendezvényen 18 országból, 85 külföldi kiállító is bemutatkozik , amelynek az első három napja elsősorban a szakma képviselőinek, a hétvége pedig a nagyközönségnek szól. Kiemelte, hogy a kiállításon megpróbálnak választ

jcb_x

2018: a JCB új fejlesztései

Tavaly 47 gép debütált a JCB háza táján, ám úgy tűnik, Staffordshire-ben idén sem lankad az újító kedv, az angol építőgépgyártó 2018-ban mintegy 40 új építőgépet dob piacra. Ezek között vannak megújított és forradalmian új

Szeged Odessza

Megkezdődött Szegeden az Odessza városrész rehabilitációja

Közlésük szerint a kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárás nyerteseként a HPQ Plus Kft. és az Alapközmű Kft. alkotta konzorcium végzi. A város legrégebbi lakótelepén 2019 tavaszára új zöldterületeket alakítanak ki és a régi park is

Átadták a forgalomnak a 47-es út hódmezõvásárhelyi elkerülõ szakaszát

Átadták a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a hódmezővásárhelyiek 1994 óta tervezték, hogy tehermentesítik a belvárost a 45-ös és a 47-es főút átmenő forgalmától. A várost északról elkerülő út napi 14-17, csúcsidőben

Blaha Lujza tér

Mintegy kétmilliárd forintból valósulhat meg a Blaha Lujza tér rekonstrukciója.

A tervek szerint a tér jelentős, alapvető arculatváltáson megy majd keresztül. Többek között megszüntetik a téren a szervizutat, a parkolót, növelik a zöldterületet, felújítják az aluljárót, megtörténik a környező utcák forgalomtechnikai felülvizsgálata. Továbbá teljes körű

Körhíd

Körhíd a magasban

A körhíd felszerkezete kilenc részből tevődik össze: négy körcikk alkotja a körforgalmat, egy a vasút felett átívelő ág, valamint a főúttal párhuzamos 2-2 db fel- és lehajtó ágak. A körforgalmi hidat összesen 46 db pillér

A Brenner-bázisalagút építése

A svájci Alpokban tavaly adták át a Gotthard-bázisalagutat, amelyik 57 kilométeres hosszával a világ leghosszabb vasúti alagútja volt. Építése 17 évig tartott és átadásával a Zürich–Milánó közötti menetidő egy órával lerövidült. Az AlpTransit projekt részeként

Körkép a kotrók piacáról 2.rész

Az Off-Highway Research adatai szerint 2016-ban több mint 33 ezer kotrót adtak el Nyugat-Európában, és ez a szegmens volt a legnépszerűbb a földmunkagépek terén. Nem csoda, hogy a gyártók gőzerővel dolgoznak a gépek folyamatos fejlesztésén.

Stadionépítés orosz módra

Az orosz focivébére épülő-szépülő stadionok közül a legkisebb is 35 ezer főt képes befogadni, míg a legnagyobb, a Moszkvában található Luzsnyiki Stadionba több mint 80 ezren férnek be. Összehasonlításként ma Magyarországon a legnagyobb befogadóképességgel a Groupama

JCB Hydradig 110W hibrid kotró

Körkép a kotrók piacáról 1.rész

Az Off-Highway Research adatai szerint 2016-ban több mint 33 ezer kotrót adtak el Nyugat-Európában, és ez a szegmens volt a legnépszerűbb a földmunkagépek terén. Nem csoda, hogy a gyártók gőzerővel dolgoznak a gépek folyamatos fejlesztésén.