Címke: Duna-híd

Hamarosan befejezik a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítését

Hamarosan befejezik a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítését

Ezzel történelmi pillanathoz, a Déli körvasút első mérföldkövéhez érkeztek: a Duna felett három vasúti vágányon ível már át – emelték ki. A projektben elsőként megépült hidat 2021. áprilisában, a másodikat 2021. decemberében vehették birtokba a

Jól halad a Kalocsa-Paks Duna-híd építése

Jól halad a Kalocsa-Paks Duna-híd építése

A 2024 nyarára elkészülő Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. Az új híddal egy 70 kilométeres kerülőút megtétele válik szükségtelenné. Az új Duna-híd

híd

Felépült az utolsó lebombázott újvidéki Duna-híd is

A vasúti forgalom már áprilisban megindult az egykori Zezelj híd helyén épült új hídon, a közúti forgalom előtt azonban csak most nyitották meg az építményt. A híd az úgynevezett 10-es európai közlekedési folyosó részét képezi,

Híd

Kiállítás az új Duna-híd tervpályázataiból

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a megnyitón elmondta: a szeptember közepéig látogatható tárlat amellett, hogy bemutatja a pályaműveket, amelyek a tavaly júniusban kiírt nemzetközi tervpályázatra érkeztek, átfogó áttekintést nyújt a budapesti

Átadták az új komáromi Duna-híd látogatóközpontját

Látogatóközpontot nyitottak az új komáromi Duna-hídnál

Látogatóközpont a hídnál Sal László a látógatóközpontról elmondta, hogy tíz konténerből áll, kétszintes és a híd átadásáig lehet belőle megfigyelni az építkezést. A látogatóközpontban makettekkel és videón mutatják be az építés fázisait, a szakma képviselői