Átadták a debreceni Zenede felújított épületét

Átadták a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolának otthont adó Zenede felújított épületét.

Papp László, Debrecen polgármestere felidézte, hogy az első Zenede épületet 1894-ben adták át, majd 1927-ben átalakították, és ezt az épületet sikerült most átfogóan felújítani.

Debrecen 1538-tól a magyar oktatás egyik központja, ezt a hagyományt őrzi és folytatja ma is, és bár az önkormányzat már nem fenntartója az oktatási intézményeknek, a fejlesztés fontos számára, mert Debrecen jövője az oktatáson múlik – hangoztatta a polgármester.

Vántus Andrásné, a fenntartó debreceni tankerület igazgatóhelyettese kiemelte, a debreceni zeneiskola az egyetlen az országban, amely még a zeneszerző életében és hozzájárulásával vehette fel Kodály Zoltán nevét. Jelenleg 1361 tanulója van a zeneiskolának, az oktatás színvonalára pedig jellemző, hogy tavaly minden zeneakadémiára jelentkezett diákot felvettek az intézményből – jelezte.

Vántus Andrásné elmondta, a kormány hangszercsereprogramja keretében a debreceni zeneiskola 93 új hangszerrel gazdagodott, mintegy 64 millió forint értékben.

Forrás: MTI

Írta: Grund Online