Címke: közút

Felújítási munkálatok kezdődnek az M1-es autópályán

Felújítási munkálatok az M1-es autópályán

Idén minden eddiginél nagyobb volumenben folytatódik az M1-es autópálya felújítása, a munkálatokat a megszokott sávelhúzásos terelés mellett végzik – írták a közleményben. A több mint 22 milliárd forintos beruházás első üteméhez augusztus 6-án, kedden kezdődik

Burkolatjavítási munkálatok kezdődnek

Indulnak a burkolatjavítási munkák

Közleményük szerint a 2018. november 10-től 2019. március 16-ig tartó téli üzemeltetési időszak alatt közel 162 ezer tonna útszóró sót és több mint 9 millió liter kalcium-klorid oldatot használtak fel az országos, mintegy 32 ezer

Szabolcs út felújítás

Közutakat újítanak fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Közölték, hogy a TOP-os projektek első ütemének munkálatai már tavasszal megkezdődtek, a burkolat-felújításokra, körforgalmak kiépítésére, az autóbuszöblök és az útpadkák átépítésére, illetve a forgalomtechnikai elemek cseréjére több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak. A legnagyobb beruházás

Útszakasz

Sok útszakasz megújul Bács-Kiskun megyében

Sztana Zoltán elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (Top) pályázata a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a helyiek közlekedését, valamint a vállalkozások letelepedését támogatja. A pályázat a négy- és ötszámjegyű mellékutak, illetve az országhatárhoz vezető állami

Komárom útfelújítás

Két és fél milliárd forintos útfelújítás Komárom-Esztergom megyében

A társaság közlése alapján a felújítás érinti a Tát-Tarján-Tatabánya útvonalat, valamint a Tata-Csákvár-Velence és a Kisbér-Veszprémvarsány szakasz Komárom-Esztergom megyei részét. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. A fejlesztéseket európai uniós támogatásból