Továbbra is erős az olasz export
A veronai kiállítás már pusztán azért is érdekes, mert az Unacea olasz építőgép-szakszövetség jelentése szerint Olaszország tavaly csaknem 3,3 milliárd euró (jelenlegi árfolyamon kb. 1200 milliárd forint) értékben exportált építőgépeket. Ez ráadásul csupán 0,5 százalékos csökkenést jelentett 2024-hez képest, ami a szektor viszonylagos stabilitására utal a nemzetközi piacokat sújtó bonyodalmak, a globális gazdasági bizonytalanság és a kereskedelmet nehezítő tényezők ellenére is. Ezzel az ágazat 0,3 százalékkal járul hozzá a dél-európai ország éves GDP-jéhez, és mintegy 85 ezer ember számára biztosít munkát.
Sőt, a legfrissebb, 2025 első félévéből származó adatok szerint az olasz belföldi építőgép-piac 3 százalékkal tudott nőni. Emiatt – és persze a hazai pálya miatt is – magától értetődik, hogy a SaMoTer-re hatalmas erőkkel készülnek Itália legnagyobb gépgyártói.
Teleszkóposok minden méretben és konfigurációban
Mi mással kezdhetnénk, mint az egyik legolaszabb gépkategóriával, a teleszkópos rakodógépekével? A Magni, melynek központja alig 100 kilométerre fekszik a kiállítás helyszínétől, rögtön négy újdonsággal is jelen lesz Veronában. A cég jól átlátható típusjelzéseiből is kikövetkeztethető, hogy a merevvázas TH 4.15 és TH 4.19 terhelhetősége 4 tonna, míg emelési magassága 15, illetve 19 méter. És hogy miként lesz ebből négy újdonság? Nos, a válasz egyszerű: mind a 4.15, mind a 4.19 megvásárolható lesz S és SP változatban is. Ezeket elsősorban az különbözteti meg egymástól, hogy az okos (Smart) funkciókra utaló S jelű verzióba 55 kW teljesítményű Deutz motor kerül, míg az SP (Smart Performance) ugyanazon beszállító 75 kW-s motorját kapja, ezzel alkalmasabb a nagy igénybevételt jelentő feladatokra, menetsebessége pedig 10 km/h-val magasabb.
Hasonlóképp két külön teljesítménykonfigurációval lesz kapható a Dieci forgóvázas újdonsága, mely a hangzatos Pegasus 50.18 nevet kapta, és a korábbi 40.18-as modell továbbfejlesztésével jött létre, méghozzá úgy, hogy az emelési kapacitás 4 tonnáról 5 tonnára növekedett.


Érdekesség, hogy a sztenderd 86 kW-os változatot kiegészítő 55 kW-os teleszkópossal a gyártó deklaráltan a bérgépes ágazatot célozza, ahol egyre nagyobb igény mutatkozik könnyen kezelhető, egyszerűen karbantartható gépekre. Emellett a Dieci elkészítette saját, DTS elnevezésű telemetria-rendszerének legújabb kiadását, amivel immár mobiltelefonos applikáción keresztül is intézhetők a flottamenedzsment feladatok.
Ugyancsak forgóvázas vonalon erősít a Merlo, melynek új ROTO16 és ROTO18 gépcsaládjaival elsőként a SaMoTer-en találkozhat majd a nagyközönség. A kompakt széria tagjainak maximális teherbírása az elődmodellekhez képest 25 százalékkal nőtt (4-ről 5 tonnára), viszont még ennél is fontosabb, hogy bizonyos helyzetekben a terhelhetőség akár 75 százalékkal is nagyobb lehet, amit többek közt szélesebb alvázzal értek el, de a talpak is oldalanként 20-20 centiméterrel szélesebbre nyithatók.
A gyártó állítása szerint az áttervezett fellépőkön és ajtón keresztül még vaskos egyéni védőeszközöket viselve is könnyebben közelíthető meg a fülke. Szintén a kényelmes használatot szolgálja, hogy a felsőváz forgási sebessége szabályozható, míg a „set-point” funkcióval elmenthető egy-egy gémpozíció, ahova a rakodógép egy gombnyomással visszatérhet, így segítve a repetitív feladatokat.
Három hazai homlokrakodó-újdonság
Sok országban, így hazánkban is érdekes színfoltnak, különutas megoldásnak számítanak a VF Venieri gépei a nagyobb gyártók termékei mellett. Olaszországban viszont jóval méretesebb szeletet tudnak kihasítani a piacból – már csak azért is, mert számos állami szerv, így a rendőrség, csendőrség és a fegyveres erők is előszeretettel vásárolnak hazait.

A cég standjának középpontjában a hírek szerint a homlokrakodók állnak majd. Egyfelől ott lesz a vadonatúj VF03 platformra épülő kompaktok két példánya. A 2,2 és 3 tonna közti modelleket felölelő szériát a kisebb, mindössze 25 lóerős VF 22.03, illetve a 60 lóerős hibrid hajtással készülő, teleszkópos VF 27.03TL képviseli majd. Mellettük ott lesz a nagyobb, nehezebb munkákra tervezett, ugyancsak teleszkópos VF 4.63H TL is, és a három újdonság mellett természetesen a VF Venieri korábban bemutatott gépei is felsorakoznak.
Nemzetközi mezőny
A szervezők közlése szerint a hat csarnokra és három kültéri területre oszló kiállításon tiszteletét teszi a nemzetközi építőgépes szakma színe-java. A teljesség igénye nélkül: némi kihagyást követően visszatér a rendezvényre a Volvo, hangsúlyos helyen szerepel a hamarosan Landcros névre váltó Hitachi, szintúgy komoly jelenlétre számíthatunk a Wacker Neuson, a Hyundai, a Kobelco és a Komatsu részéről, míg a kínai iparvállalatokat többek közt a Sany és az XCMG képviseli. A rendezvény helyszínéül szolgáló Veronafiere vásárközpont Magyarországról még autóval sincs extrém messze, így május 6. és 9. között érdemes lehet kilátogatni Európa egyik legnagyobb idei építőgépes szakkiállítására. További hasznos információk a SaMoTer hivatalos honlapján érhetők el, ahol jegyek is vásárolhatók.
(A képek az előző, 2023-as SaMoTer-en készültek.)
(Fotók: SaMoTer, VF Venieri)











