Jelentősen befolyásolja a lakáspiacot az áfakulcs

Az új lakások számának növekedését a még 5 százalékos áfával vásárolt otthonok használatbavételének tulajdonítják, a tervezett építkezések csökkenését pedig a kedvezményes áfakulcs kifutásával magyarázzák a szakértők. A rozsdaövezetek szeptemberre várható kijelölésétől az építkezések fellendülését várják.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint az első hat hónapban 34 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma ugyanakkor 32 százalékkal visszaesett.

Földi Tibor, a Cordia lakóingatlan-fejlesztő és befektető csoport igazgatóságának elnöke rámutatott: most készülnek el azok a lakások, amelyek az elmúlt években még 5 százalékos áfával keltek el. Ezzel szemben az új építési engedélyek száma csökken, hiszen az áfaemelést követően a fejlesztők már alig indítanak új projekteket, vagyis folyamatosan és trendszerűen szűkül a kínálat.

A szakember szerint igaz, hogy az építőiparban más iparágakhoz – például az idegenforgalomhoz vagy a vendéglátáshoz – képest jóval kevésbé érezhetőek a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai. Számos ingatlanfejlesztési projekt a járványhelyzet kezdetekor már jelentős előértékesítettséggel, megfelelő finanszírozással rendelkezett, ez pedig biztosította a folyamatos munkát és a stabil megrendelésállományt.

A rozsdaövezetek kijelölése fellendülést hozhat

Bár a járvány okozta bizonytalanságok és a magasabb áfakulcs miatt szűkül az újlakás-kínálat, kevesebb új beruházás indult, a Cordia vezérigazgatójának véleménye szerint bizakodásra ad okot a rozsdaövezeti fejlesztések 5 százalékos áfakulcsa. Ahhoz, hogy a lakóingatlan-fejlesztő szektor még inkább segíthesse a magyar gazdaság fellendülését, a készülő rozsdaövezeti térképeknek – természetesen a szakmai szempontok figyelembevételével – minél nagyobb területet kell magukba foglalniuk, szorgalmazta Földi Tibor.

Fontos és pozitív intézkedésnek tartja a rozsdaövezeti újlakás-építésekre júliusban bevezetett 5 százalékos, kedvezményes áfakulcsot a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület, amelynek véleménye szerint az érintett területeket kijelölő, szeptemberre várható kormányhatározat az év végére növelheti az induló, illetve előkészítés alá kerülő projektek számát.

Véleményük szerint jelen helyzetben a rozsdaövezeteken kívüli területekre is visszaállítható lenne az 5 százalékos áfakulcs, az ingatlanfejlesztők által javasolt 4 százalékos szektorális különadóval kiegészítve. A szektorális különadó mértékének módosításával a kormány reagálni tudna az aktuális konjunkturális ciklusra – vélekedik az egyesület.

Az Otthon Centrum közölte, hogy a második negyedéves újépítésű lakásprojekt-felmérésük szerint Budapesten 463 beruházás van folyamatban – ez az egy évvel ezelőttihez képest csupán 1,7 százalékos csökkenés – a projektekben mintegy 33.200 lakás épül. Ugyanakkor megjegyezték, hogy 2020 második negyedévben mindössze 28 új projekt indult, ami éves összevetésben 37,8 százalékos csökkenést jelent.

Forrás: MTI

Írta: Grund Online