Koji László, az ÉVOSZ elnöke a vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti. További 10 ezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el – tette hozzá.
Kapacitásbővítés nélkül a lakásépítő cégek további 10 ezer lakásra tudnának leszerződni. Ennek 55 százaléka közvetlenül a lakossági megrendelőktől, 45 százaléka ingatlafejlesztőktől várható. További 4500 lakás építését a kapacitás hiánya még nem akadályozná – vélekedett az ÉVOSZ elnöke.
Az összefoglaló szerint csökkentené a lakásépítési kapacitást, ha a kivitelezők nagy része leszerződne más magasépítési projektekre, például lakásfelújításra, logisztikai, irodai, kereskedelmi, közösségi létesítmények építésére. Bővülést eredményezhet viszont, ha az építőipar jelentősen növelné a hatékonyságát. Ha ez megvalósul, 2025-ben 38 ezer lakás is elkészülhet.
Magyarországon 2019-ben 21 400 lakást, 2020-ban 28 200 lakást adtak át. Kivitelezés alatt ugyanakkor tavaly már csak 10 ezer volt, míg egy évvel korábban 18 ezer – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI