Gyorsítják a Blaha felújítását

Gyorsítják a fővárosi Blaha Lujza tér felújítását, így a tervezettnél korábban véget érhet a forgalmi korlátozás a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Közleményükben azt írták: kétszeres sebességgel folytatódik a Blaha Lujza tér felújítása 19-ig, a nyári szabadságok miatt a jelenlegi, kisebb forgalmú időszakban a felgyorsított munkálatokkal a beruházás időtartama összességében lerövidülhet.

A munkálatok felgyorsítását támogatja a Magyar Autóklub is, hiszen így rövidíthető a nagyobb forgalmi terhelésnek kitett, őszi beruházási szakasz – írták.

Emlékeztettek: a Blaha Lujza téren és a környező utcákban augusztus 9-ike óta megváltozott a forgalmi rend. A Rákóczi úton mindkét irányban lezárták a belső sávokat. A Nagykörúton viszont újra könnyebb lett a jobbra kanyarodás a Rákóczi út irányába.

A Blaha Lujza tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjármű-, sem a gyalogosforgalom nem használhatja a parkolók területét, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is tovább folytatják a felújítási munkákat.

A tér felújítása várhatóan jövő ősszel készül el, a felújítással kapcsolatos információk a BKK Blaha Lujza térrel foglalkozó oldalán követhetők.

Forrás: MTI/BKK Facebook/ Kiemelt kép: BKK