
Jól halad a Pannon Park építése
Jövő tavasszal az építészeti, gépészeti munkák zöme elkészül, az üzempróbát követően a növények betelepítését is megkezdhetik, az állatok beköltöztetése pedig 2021-ben következik. A Pannon Park központi építménye, a Biodóm 1,7 hektárnyi területet foglal el, és …

GKI: Budapesten bővíteni kell az ingatlanállományt
A GKI kiemelte, hogy míg 2011-ben még csak a háztartások 10 százalékának, addig 2017-re már a háztartások 60 százalékának jelentett volna túlzott megterhelést egy albérlet kifizetése. A lakások a keresetekhez viszonyítva drágultak, ugyanis mára 33 …

Rangos díjat nyert a Magyar Zene Háza
Az elismerést Sághi Attila, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese vette át az International Property Awards-on, a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi verseny londoni díjátadó gáláján. A Városliget Zrt. közleménye szerint …

Fontos lenne a szakképzés átalakítása
Koji László hozzátette: a fiatalokat jól felszerelt iskolákkal, ösztöndíjjakkal, kollégiumokkal és a szakképzés átalakításával lehetne ösztönözni arra, hogy építőipari szakmát válasszanak. Elmondta: a magyar építőipar három év alatt 80 százalékkal növelte a teljesítményét. A múlt …

Bejelentették a 15. Média Építészeti Díja döntőseit
A Média Építészeti Díja eddigi kiírásain 3000-nél több építész vett részt 654 épülettel és 675 tervvel, számukra pedig 140 elismerést osztottak ki eddig – idézte fel a díjat meghirdető epiteszforum.hu sajtótájékoztatóján Pásztor János. A portál …

Augusztusban ismét nőtt az építőipari termelés
Az augusztusi növekedés tavaly március óta a legalacsonyabb volt, ebben az évben 20 százalékosnál kisebb növekedést még egyetlen hónapban sem mutatott az építőipari termelés. Az épületeknél a lakó-, a kulturális és az ipari épületek építése …

Virtuális túra az építkezéseken
A németországi hardver- és szoftverfejlesztő vállalat, a Spheron VR 3D dokumentálási eszközeivel mindez lehetővé válik. Az elmúlt években az építőiparban sorra jelentek meg a speciális megoldásokat kínáló technológiai cégek. Építettek már hidat 3D nyomtatással, apránként …

Az őszi szünetben nyílik meg a Nagyjátszótér
Az elkészült Nagyjátszótér lesz Magyarország legkomplexebb és legkorszerűbb játszótere, melyet a megújított Millennium Házával (korábban Olof Palme Ház) egy napon vehetnek birtokba a látogatók – mondta el a projekt miniszteri biztosa. Baán László kiemelte: a …

Rengeteg műtárgy kerül a Louvre új raktárába
Jean-Luc Martinez, a Louvre igazgatója a The Art Newspapernek elmondta, hogy a francia fővárostól 200 kilométerre fekvő Livéinben létesült új intézmény nem lesz nyilvános, csak a kurátorok és a kutatók számára lesz nyitva. A Roger …

Megújult a györkönyi pincefalu
A pincefalu fejlesztése 98 millió forintos európai uniós támogatásból valósult meg, melynek részeként egy 120 négyzetméteres, földalatti kiállítóteret építettek, ahol a magyarországi pincefalvakkal ismerkedhetnek meg a látogatók interaktív eszközök segítségével – közölte Braun Zoltán, a …
