Kategória: Hírek

M1-es felújítás

Folytatódik az M1-es autópálya felújítása

A közlemény szerint hétfőn Hegyeshalom felé a 100-as és a 103-as kilométer között végeztek felújítást, kedden a 93-as és a 95-ös, szerdán a 99-es és a 100-as, vasárnap pedig a 82-es és a 83-as kilométer

Paks II.

Paks II. bővítés: határidőre elkészülnek az új blokkok

A Paks II. Zrt. közleménye szerint Süli János hangsúlyozta: az orosz fővállalkozó kiemelt projektként tekint a Paks II. beruházásra. A tárca nélküli miniszter az aktualitásokról szólva egyebek mellett elmondta, hogy jelenleg az egyik legfontosabb feladat

Doosan

Tatabányán épít üzemet a Doosan

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a Doosan az ipari parkban 80 ezer négyzetméteres területet vásárolt. A gyárban a tervek szerint 2020 nyarától kezdődhet az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges vörösréz fólia gyártása. A dél-koreai vállalat korábbi

Környezetbarát fakunyhó Hello Wood

Környezetbarát fakunyhókat épít a Hello Wood

Idén a kisméretű kabinházak megépítésére helyezi a hangsúlyt a Hello Wood a 30 ország építészeinek részvételével megvalósuló nemzetközi nyári egyetemén – közölték a szervezők. A campuson zajló oktatási és kutatás-fejlesztési program során összesen hét épület

Látogatóközpont

Látogatóközpont a stadionnál

Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, kormánybiztos a megnyitón kijelentette, bizonyos motívumok megtartásával tisztelegni kell a régi Népstadion előtt, ugyanakkor a 2019 végére elkészülő aréna jóval több lesz egy stadionnál, mivel igazi

Burkolatjavítási munkálatok kezdődnek

Újabb felújítjás az M1-esen

Az útalapot is érintő felújítás várhatóan novemberig tarthat. A kivitelező a szokottnál hosszabb nappali műszakban dolgozik majd, az ideiglenes terelések kialakításakor pedig éjszaka is. A Győr felé vezető oldalon korábban csak kisebb, lokális javításokat végeztek,

Vasútvonal

Befejezték a dél-balatoni vasútvonal felújítását

A Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy, valamint a Fonyód és Kaposvár közötti vasútvonal felújításának projektzáró ünnepén Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Balaton déli partján futó vonal nyáron a

Háromdimenziós nyomtatású ház

Háromdimenziós nyomtatóval építenek házakat

Az ingatlanpiacon jövőre megjelenő öt ház közül a legkisebb – egy két hálószobás otthon – iránt már húsz család érdeklődött az után, hogy a lakóházak látványterveit bemutatták. A Van Wijnen holland építőipari cég az Eindhoveni

komaromi Duna-híd

Helyükön az új komáromi Duna-híd első acél elemei

Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a híd melletti látogatóközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elemek részeit Lengyelországban, Csehországban és a Révkomáromi szlovák hajógyárban készítik és Csepelen állítják össze. A teljes híd 37 hasonló elemből áll,

Heathrow új kifutó

Heathrow-n megépülhet a harmadik pálya

Chris Grayling közlekedési miniszter, aki a londoni alsóházban ismertette az évek óta várt döntést, „történelmi horderejűnek” nevezte a Heathrow új pályájának engedélyezését. Szavai szerint a beruházást az Egyesült Királyság nemzeti érdekei diktálják. Grayling szerint a