Kategória: Hírek

GYSEV Múzeumvasút

Felújítják a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat

A tájékoztatás szerint a GYSEV saját kivitelezésében végzi az őszig tartó felújítási-átalakítási munkálatokat. Egyebek között átépítik a vasúti pálya alépítményét és új zúzottkő ágyazatba fektetik a vágányt, a sínek új betonaljakra kerülnek és új kitérőket

Zalai útfelújítás

Augusztusban indulhatnak a zalai útfelújítások

Mórocz József arról számolt be, hogy az országosan 54 milliárd forintos TOP-keretből Zalában mintegy 12 kilométernyi útszakaszt közel 1,4 milliárd forintból újítanak fel. A munkálatok előkészítés alatt állnak, részben megtörténtek a versenyeztetések, így várhatóan augusztusban

A beruházások uralják az építőipart

Idén a beruházások uralják az építőipart

Hangsúlyozta, hogy piacellenőrzési vagy szabályozási kérdésekben a kormánynak is lehet szerepe, de a legfontosabb kihívást, a hatékonyság növelését a vállalkozóknak kell megoldaniuk, hogy ugyanannyi emberrel jó minőségben többet teljesíthessenek. Megjegyezte, hogy a 7-8 évig húzódó

Autópálya

Új autópálya-szakasz épülhet a román határig

Corina Cretu, a regionális politikáért felelős uniós biztos elmondta, a támogatás a Berettyóújfalu és Nagykereki közötti, a román határig húzódó autópálya utolsó hiányzó szakaszának kiépítésére irányul. Ha elkészül, kevesebb mint 2 óra 40 perc alatt

Villamosok

Korlátozzák a nagykörúti villamosok forgalmát

Az Oktogon és a Harminckettesek tere között végeznek majd pályarekonstrukciót a nyáron, emiatt a villamosok a Széll Kálmán tértől az Oktogonig, a dél-budai végállomásoktól pedig a Harminckettesek teréig járnak majd. A kimaradó szakaszon pótlóbuszok szállítják

Híd

Kiállítás az új Duna-híd tervpályázataiból

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a megnyitón elmondta: a szeptember közepéig látogatható tárlat amellett, hogy bemutatja a pályaműveket, amelyek a tavaly júniusban kiírt nemzetközi tervpályázatra érkeztek, átfogó áttekintést nyújt a budapesti

Nagykanizsa

15 milliárdos fejlesztés Nagykanizsán

Dénes Sándor elmondta: a Miniszterelnökségtől csütörtökön érkezett meg a két létesítmény anyagi fedezetét biztosító támogatói okirat. A sport- és rendezvénycsarnok költsége 8,8 milliárd, a versenyuszodáé 6,2 milliárd forint. Mindkét létesítménynek elkészültek és jogerőssé is váltak

Műjégpálya

A műjégpálya berendezéseivel hűtene középületeket a Főtáv

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésben az olvasható, hogy a Főtáv a Városliget Zrt. által indított, a primer hidegenergia-szolgáltatás nyújtására vonatkozó közbeszerzési terve nyomán előzetes vizsgálatot folytatott le, és ennek alapján fogalmazta meg

Kaposvár

Kaposváron új közlekedési csomópont épül

A beruházás alapkőletételén Szita Károly (Fidesz-KDNP) Kaposvár polgármestere beszédében úgy fogalmazott, a város életében a legnagyobb közlekedési beruházás kezdődik meg. A fejlesztés közel 32 ezer ember életét könnyíti majd meg – tette hozzá. A polgármester

Szabolcs út felújítás

Közutakat újítanak fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Közölték, hogy a TOP-os projektek első ütemének munkálatai már tavasszal megkezdődtek, a burkolat-felújításokra, körforgalmak kiépítésére, az autóbuszöblök és az útpadkák átépítésére, illetve a forgalomtechnikai elemek cseréjére több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak. A legnagyobb beruházás