Kategória: Nagyító

Építőipari Nívó Díjat kapott a Monostori híd
Felidézték: az Építőipari Nívó Díjat tavaly 21. alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozó szervezetek nevében és felhatalmazásukkal. Az első pályázatot még 2000-ben hirdették meg, akkor 7 díjazott volt. …

Világhírű építészirodák versenyeznek a Nyugati pályaudvar megújításáért
Ismertetése szerint a következő években a Nyugati pályaudvar és környezete teljesen megújul. A föld alatt vasúti mélyállomás épül, amely a felszínen megmaradó vágányokkal együtt sokkal több utast és vonatot tud majd fogadni, gyorsabban és kényelmesebben. …

Díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete
Marburgban rendezték meg a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség világbajnokságát, amelyen négy kategóriában – homlokzat, magastető, lapostető és fémtető – 11 országból 80 pályaművet értékeltek – olvasható a közleményben. A Nemzeti Hauszmann Programban újjászületett Lovarda kontyolt manzárd-nyeregtetőjével …

Nő a lakásépítési kedv
Az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint idén a második negyedévben 68,3 százalékkal több lakásépítési engedély adtak ki, mint 2020 azonos időszakában – közölte az ingatlan.com. A listát Görögország vezeti 100 százalékos növekedéssel, …

Kevesebb a probléma az építőanyag-kereskedőknél
A kifogásolási arány a vizsgálatok július eleji megindítása óta 10 százalékponttal csökkent; az első félévben az építőanyag piacon tapasztalt folyamatos és nagyarányú áremelkedés ősz elejére számos termékkörben már érdemi mérséklődést mutat – összegezte Cseresnyés Péter …

Csökkenő feszültség az építőanyagok piacán
A közlemény szerint az ÉVOSZ a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedők (Akker-Plus, a Lambda System, a Masterplast, a Piramis és az újHáz ) vezetői, valamint a kormányzat részéről Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó és Gyutai Csaba építésgazdasági …

GVH: növekednek az építőiparral kapcsolatos panaszok
A GVH közleményében hangsúlyozza, az építőiparral kapcsolatos jelzések megnövekedett száma komoly problémákra utal az érintett piacon, a fogyasztók és cégek leginkább a kiskereskedelmi piacon, vagyis az építőanyag-kereskedők, tüzépek szintjén érzékelik a gondokat, amelyek összefüggenek az …

Vizsgálódik a GVH az építőipari alapanyag-drágulás miatt
A GVH tevékenysége kiterjed a kartellgyanús tevékenységekről szóló panaszok vizsgálatára, mivel – mint írták – bizonyos alapanyagok piacát kevés eladó uralja, így ők könnyen megtehetik, hogy a versenyhelyzetben jellemző áraknál drágábban értékesítenek. Intézkedésre ad okot, …

Az építési költségek 5-9 százalékos emelkedése várható
A szakszövetség tervező, kivitelező, mérnökszolgáltatást nyújtó vállalkozások bevonásával készített felmérést az építési piacon az idén az első öt hónapban tapasztalt költségek emelkedéséről és várakozásaikról. A 400 válaszadó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás is szerepelt, …

Emelkedett az építőipari nyersanyagok ára
A rosszul működő nemzetközi ellátási lánc, a termékek késve történő szállítása miatt a szakszövetség levelében azt kérte, hogy a kormány kössön kormányközi megállapodásokat keleti és távol-keleti országokkal a nyersanyagok nagyvolumenű beszerzésére. Az ÉVOSZ szerint a …