Címke: Déli összekötő vasúti Duna-híd
Hamarosan befejezik a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítését
Ezzel történelmi pillanathoz, a Déli körvasút első mérföldkövéhez érkeztek: a Duna felett három vasúti vágányon ível már át – emelték ki. A projektben elsőként megépült hidat 2021. áprilisában, a másodikat 2021. decemberében vehették birtokba a …
Sikeres volt a Déli összekötő dinamikus próbaterhelése
Felidézték: a dinamikus mérések ideje alatt két összekapcsolt és párban hajtott M62 mozdony különböző sebességgel haladt végig a Déli összekötő vasúti Duna-hídon, 5, 20, 40, 60 és 80 km/h-val. A folyamat során az egyik leglátványosabb …
Már átjárható a déli összekötő harmadik vágánya
Közleményük szerint ezzel mintegy 70 év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett. Az első vonatok már idén tavasszal közlekedhetnek a déli összekötő új hídszerkezetén. Felidézték: a Duna magas vízállása …
Szállításra kész a megújuló Déli összekötő vasúti híd első eleme
Mint írták, a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, pénteken a híd építésének fontos állomásaként hajóra emelték az első hídelemet, amely hozzávetőlegesen 20 méter hosszú és több mint …