A háromévente megrendezett kiállítás idén is kimagasló számokat produkált: a rendezvény hat napja alatt 173 300 látogató vett részt, és 30 százalékuk külföldről érkezett a francia fővárosba, ahol 1400 kiállító újdonságait ismerhették meg. A számokat látva, és ismerve a kiállítás népszerűségét nem is csodálkozhatunk, hogy sok gyártó erre az időszakra próbálja időzíteni a legújabb gépek, eszközök bemutatását.
A rendezvényről érkezett legtöbb visszajelzésben azt emeleték ki, hogy a vibráló és élettel teli hangulat kiválón tükrözte azt a folyamatot, ahogy az elmúlt években ismét magára talált az európai építési piac. A látogatók mellett a kiállítók és a szervezők is elégedetten nyilatkoztak a kiállításról.
A nagyok is elégedettek voltak
A francia Fayat-csoport a standjukhoz látogatók számában idén kétszámjegyű növekedést ért el. Az elmondások alapján a cég leginkább a digitális sarokkal aratott nagy sikert az érdeklődők körében – nyilatkozta a csoport marketing és kommunikációs igazgatója. Ugyanilyen elégedetten szólt a rendezvényről Martin Schikel, a francia Liebherr-csoport vezérigazgatója is. Elmondta, hogy a helyszínen megkötött üzletek száma egyértelmű sikert jelentett számukra. Naser Memis, a Komatsu-csoport marketing és kommunikációs vezetője egyenesen kitűnő évjáratnak nevezte az idei kiállítást, mint elmondta, a cég legfrissebb újdonságaira sokan voltak kíváncsiak a gyártó standjánál.
A visszajelzések alapján a rendezvény leglátványosabb eleme, a közel 30 ezer négyzetméteren megrendezett kültéri bemutató volt. Ezen a területen valós körülmények között lehetett megfigyelni a gépeket valódi munka közben, így érthető módon idén is tömegeket vonzott. Hatalmas érdeklődés övezte a különböző kotró-rakodók, kompakt kotrógépek, rakodógépek, szűrőgépek, törőgépek és sok más érdekes gép élő bemutatóját. A Grund Magazin következő lapszámában bővebben is bemutatjuk a legizgalmasabb újdonságokat.
A következő Intermat kiállításig 2021-ig kell várnunk.