Jövő tavasszal az építészeti, gépészeti munkák zöme elkészül, az üzempróbát követően a növények betelepítését is megkezdhetik, az állatok beköltöztetése pedig 2021-ben következik. A Pannon Park központi építménye, a Biodóm 1,7 hektárnyi területet foglal el, és a tervek szerint 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség. Az építkezés már előrehaladott állapotban van, a Biodóm fényáteresztő tetejének acél tartószerkezete már elkészült és az átlátszó ETFE fóliapárnák jó része is a helyére került.
A Pannon Park fővállalkozói építéskivitelezése a Market Építő Zrt. megvalósításában, a Paulinyi & Partners tervei alapján várhatóan 2020 tavaszán fejeződik be, de ezután mintegy egy évet kell számolni a beruházás második ütemének egyéb nagyléptékű munkáira: a több tízezer négyzetméternyi felületdíszletezésre, a több ezer köbméter termőföld és a tízezernél is több növény betelepítésére, a bemutatóhelyek állatokkal való benépesítésére, a medencék üzempróbájára, a környezet rendezésére.
A készülő létesítményt nagyvonalú kiállítástechnika jellemzi majd. Az ide átköltöző elefántok férőhelye például két és félszer akkora lesz, mint a mostani, és a jelenlegi 30 négyzetméternyi egyetlen medence helyett négy fürdőhelyük is lesz, kint és bent összesen 570 négyzetméteren. De lesznek törpecsimpánzok, orrszarvúak és trópusi medvék is, egyaránt tágas külső és belső férőhelyekkel.
A belső bemutatóterek és „hálószobák” mindegyikét a Pannon Park központi építménye, a Biodóm átlátszó tetőszerkezete alatt alakítják ki. Ezt a belső teret fedett parkként kell elképzelni, sétányokkal, állatkifutókkal és háromezer négyzetméternyi szubtrópusi növényterülettel. Mindez egy fényáteresztő héjazat alatt helyezkedik el, így a bemutatóhely szinte függetleníthető lesz a külső időjárástól.
A szabálytalan alakú, maximálisan 225 méter hosszú és 117 méter széles Biodóm belsejében egy összetett tájat, többféle élőhelyet alkotó, változatos domborzat készül. A látnivalókon végigvezető sétány teljes hossza 2 kilométer lesz, amely a földszint felett további három szinten fog kanyarogni, így az épületben hét felvonó is működik majd.