Megújult a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezete

Befejeződött a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezet-építése, a megújult csarnokot tanévkezdéskor adják át – közölte a MÁV.

A vasúttársaság kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint a pályaudvar csarnokában elbontották a tetőszerkezet építéséhez szükséges térállványt, a szakemberek jelenleg a héjazat építésén dolgoznak, a restaurátorok pedig a főpárkány felújítását végzik. Megkezdődött továbbá az új világítótestek beépítése, és tart a bazilikális ablakok biztonsági üvegezése.

A projekt részeként 8200 négyzetméteren megújul a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és hat homlokzati torony is.

A Nyugati pályaudvar csarnokának felújított tetőszerkezete. Forrás: MTI/MÁV

Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint javítják az állomásépület többi olyan tetőszakaszát, amelyet eddig nem újítottak fel. Részben átépül a csapadékvíz-elvezetés, valamint új, modern digitális utastájékoztatási rendszert és a vágánycsarnokban felsővezeték-hálózatot alakítanak ki – írták.

A társaság további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítési beavatkozásokat végez kormányzati és uniós forrásokból: többi között kicserélik a teljes aszfaltozott járófelületet, megújulnak a keresztalagút utasforgalmi terei, kicserélik a jelenleg nem működő liftet, rámpákat alakítanak ki, a vakoknak és gyengén látóknak pedig úgynevezett taktilis (vezető-) sávot építenek ki – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI/ Kiemelt kép: MTI/MÁV