Költségtervezését segítő rendszert dolgozott ki az ÉVOSZ

Kidolgozta az építési beruházások költségtervezési rendszerét (éktr) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), melynek célja az építkezések költségének pontos, kiszámítható tervezése – közölte a szakszövetség elnöke.

Koji László kifejtette: nehézkes, sokszor esetleges a hazai építési piacon a létesítmények költségtervezése, az árak meghatározása. Különösen igaz ez a nagy értékű állami és önkormányzati magasépítési beruházásoknál, mert ezeknél a legbonyolultabb a létesítmény – jelezte.

Mint mondta, több évtizedes probléma, hogy az építőipari beruházások ára rendszeresen magasabb a tervezettnél, és ez későn derül ki.

Az ÉVOSZ tavaly kapott felkérést az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a kiszámítható költségtervezés átgondolására. A szövetség szakértői külföldi példák tanulmányozása után dolgozták ki a hazai beruházási gyakorlatban működtethető költségtervezési rendszer alapjait. A munka során széleskörű szakmai egyeztetéseket folytattak – ismertette Koji László.

A költségtervezési rendszer alkalmazása szakmai segítséget nyújthat az építési beruházási közbeszerzések szereplőinek, de a szisztéma a magánmegrendelői piacon is használható, illetve leegyszerűsített változata a lakosságnak is hasznos lehetne – mondta az ÉVOSZ elnöke.

Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság idén ősszel fogadta el az ÉVOSZ által előterjesztett éktr-alapelveket, és ennek alapján történik a konkrét műszaki irányelv kidolgozása.

Spányi György vezető szakértő felhívta a figyelmet, hogy a rendszer működéséhez szükség van olyan adatbázisra, amely alapján a szakemberek, költségtervező mérnökök a főbb paraméterek alapján gyorsan ki tudják számítani egy tervezett beruházás várható költségeit.

Mint mondta, jelenleg nincs egységes gyakorlat az építési költségvetések tervezésénél, pedig a projektek összehasonlításánál különösen fontos lenne, hogy ugyanazokat a költségeket tartalmazzák.

Forrás: MTI