ÉVOSZ: növelni kell az építőipari dolgozók hatékonyságát

Technológiai fejlesztésekkel, folyamatos képzésekkel, a munkaerő jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével, valamint jobb szervezéssel növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az építési vállalkozók a piaci helyzetüket leginkább akadályozó tényezőnek továbbra is a szakmunkás- és mérnökhiányt tartják – írta az ÉVOSZ.

Közölték: sok olyan ember talált munkát az építőiparban, aki a koronavírus-járvány miatt veszítette el munkáját valamely más ágazatban, így jelentősen megnőtt a „be sem tanított” segédmunkások aránya. Emiatt a mérnököknek és mestereknek lényegesen több időt kell irányítással, ellenőrzéssel eltölteniük.

A recessziós években külföldön munkát vállaló szakembereket nehéz visszahívni Magyarországra. Mivel az Európai Unióban munkaerőhiány van az építőiparban, a magyar vállalkozóknak tartós versenyre kell felkészülniük más országok vállalataival is – áll az ÉVOSZ közleményében.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint idén a vállalkozások a szélesebb körű bércsomagok kidolgozására és a karrierlehetőségek biztosítására koncentráltak, hogy vonzóbbá tegyék az építőipari állásokat.

Jól szolgálja a fekete foglalkoztatás visszaszorítását a napi, névre szóló foglalkoztatási adatok lejelentése a nagy értékű állami munkáknál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. Az úgynevezett Üvegkapu rendszert indokolt kiterjeszteni minden olyan cégre, amely közreműködik e-napló vezetésére kötelezett létesítmény építésében – közölte a szervezet.

A szakszövetség szerint a vállalkozások magas kapacitás-leterheltsége mellett megnő a veszélye a munkahelyi baleseteknek és sokasodhatnak a munkaegészségi problémák. Ezért fontosnak tartják, hogy idén is kiemelt figyelmet kapjanak ezek a területek.

Várakozásuk szerint a következő 3-4 évben többen mennek el az építőiparból aktív nyugdíjba, mint ahányan kikerülnek az oktatási rendszerből. A külföldiek foglalkoztatása és a Nyugat-Európában korábban munkát vállaló kollégák hazahívása még inkább előtérbe fog kerülni.

Forrás: MTI