Címke: beruházás

A beruházások uralják az építőipart

Idén a beruházások uralják az építőipart

Hangsúlyozta, hogy piacellenőrzési vagy szabályozási kérdésekben a kormánynak is lehet szerepe, de a legfontosabb kihívást, a hatékonyság növelését a vállalkozóknak kell megoldaniuk, hogy ugyanannyi emberrel jó minőségben többet teljesíthessenek. Megjegyezte, hogy a 7-8 évig húzódó

Autópálya

Új autópálya-szakasz épülhet a román határig

Corina Cretu, a regionális politikáért felelős uniós biztos elmondta, a támogatás a Berettyóújfalu és Nagykereki közötti, a román határig húzódó autópálya utolsó hiányzó szakaszának kiépítésére irányul. Ha elkészül, kevesebb mint 2 óra 40 perc alatt

Nagykanizsa

15 milliárdos fejlesztés Nagykanizsán

Dénes Sándor elmondta: a Miniszterelnökségtől csütörtökön érkezett meg a két létesítmény anyagi fedezetét biztosító támogatói okirat. A sport- és rendezvénycsarnok költsége 8,8 milliárd, a versenyuszodáé 6,2 milliárd forint. Mindkét létesítménynek elkészültek és jogerőssé is váltak

Kaposvár

Kaposváron új közlekedési csomópont épül

A beruházás alapkőletételén Szita Károly (Fidesz-KDNP) Kaposvár polgármestere beszédében úgy fogalmazott, a város életében a legnagyobb közlekedési beruházás kezdődik meg. A fejlesztés közel 32 ezer ember életét könnyíti majd meg – tette hozzá. A polgármester

Paks atrom

Jövőre kezdődhetnek Paks II. főépületének munkálatai

Kiemelte, addig is mintegy 80 létesítményt, műtárgyat kell megépíteni, hogy a főépület építését ki tudják szolgálni. Az engedélyeztetéssel kapcsolatban Süli János elmondta, hogy a két nagy – a környezetvédelmi és a telephelyi – engedély már

tram-train

Megkönnyítheti vásárhelyiek életét a tram-train

A tram-train a város szempontjából legalább akkora jelentőségű, mint amikor a 19. század végén megépült a Szeged-Békéscsaba vasútvonal – mondta a politikus a beruházásról rendezett sajtóbeszélgetésen. A tram-train jelentősen javít a munkaerő-mobilitáson, és segíti a

útfelújítás

Útfelújítások Győr-Moson-Sopron megyében

Március végén első körben nyolc szakaszon adták át a munkaterületet. A felújítás alatt lévő és arra váró utakon a munkálatok miatt forgalomkorlátozásokra és torlódásokra kell számítani – közölte Kecskeméti Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Erdő

Jó hír a természetkedvelőknek

A csaknem háromszázmillió forint értékű beruházás során egy olyan útvonalat alakítanak ki, amelyen a látogatók megismerkedhetnek a Sóstói-erdő állat- és növényvilágával – közölte az önkormányzat. A százszázalékos támogatás segítségével kialakítandó, három kilométer hosszú tanösvény az

Átadták az új komáromi Duna-híd látogatóközpontját

Látogatóközpontot nyitottak az új komáromi Duna-hídnál

Látogatóközpont a hídnál Sal László a látógatóközpontról elmondta, hogy tíz konténerből áll, kétszintes és a híd átadásáig lehet belőle megfigyelni az építkezést. A látogatóközpontban makettekkel és videón mutatják be az építés fázisait, a szakma képviselői

Karbantartási munkálatok az M1-es autópályán

Továbbra is pörög a sztrádaépítés

Készül az M7-es új csomópontja Még februárban Balatonfőkajár mellett letették az alapkövét annak az összekötő csomópontnak, ami az M7-es autópályát a 710-es főúttal köti össze. A 7,3 milliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan jövőre fog megvalósulni,