Címke: építőipar

Júniusban érkezhetnek be az elmaradt megrendelések

Júniusban érkezhetnek be az elmaradt megrendelések

Koji László, a szervezet elnöke egy interjú során kifejtette, hogy idén az első negyedévben körülbelül ugyanakkora volt az építőipar teljesítménye, mint az elmúlt év hasonló időszakában, viszont járvány miatt két hónapig nem voltak megrendelések. Most

Márciusban csökkent az építőipari termelés

Márciusban csökkent az építőipari termelés

Az első negyedévben az építőipari termelés lényegében nem változott, 0,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Friss jelentésében a KSH felülvizsgálta az első két hónap korábbi adatait, az építőipari termelés januári 2,5 százalékos visszaesését

Csökken az építőipar rendelésállománya

Csökken az építőipar rendelésállománya

Az ÉVOSZ a múlt héten is áttekintette a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt hatásait, és az ágazat teljesítőképességének megtartása érdekében ezeket figyelembe véve fogalmazta meg javaslatait, amelyeket a kormányzatnak is eljuttatott. Kiemelték, hogy az építőipar teljesítőképessége továbbra

KSH: februárban is nőtt az építőipar termelése

KSH: februárban is nőtt az építőipar termelése

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a januárihoz mérten 6,1 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban még nem jelentkezett – tették hozzá. Februárban ipari épületeken,

ÉVOSZ: javítani kell az építőipari vállalkozások finanszírozási helyzetén

ÉVOSZ: javítani kell az építőipari vállalkozások finanszírozási helyzetén

A szakszövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak is eljuttatta a javaslatait, azért, hogy meglátásaikkal ki tudják egészíteni a kormány újabb gazdaságvédelmi programját. Az ÉVOSZ számításai szerint a márciusban kötött új szerződések volumene,

Az ÉVOSZ szerint szomorúak a várakozások az építőiparban

Az ÉVOSZ szerint szomorúak a várakozások az építőiparban

Hozzátette: az építőiparban nem lehet távmunkával dolgoztatni, sőt Magyarországon az építőanyag-kereskedés sincs alapvetően felkészülve az online eladásra. Ha a vírus tovább terjed, és a csoportos munkavégzésben dolgozó építőmunkásokat is eléri, akkor az építőipar nagy bajba

Sok lakás újulhat meg 2022 végéig

Sok lakás újulhat meg 2022 végéig

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési terveiről és kilátásairól, a februári felmérés – amelyben ezer háztartást kérdeztek meg – a Masterplast Nyrt. támogatásával készült – mondta. A lakosság lakásfelújításokra és korszerűsítésekre

Tovább növekedett az építőipari cégek száma

Tovább növekedett az építőipari cégek száma

Közleményükben kiemelték, hogy idén januárban az építőipari cégek száma kiemelkedő mértékben növekedett, adataik szerint 475 céget alapítottak, 402 céget pedig töröltek. Az ágazati cégszám növekedése folytatódott, ezzel több mint 54 ezer cég működik a szektorban.

További növekedésre számítanak az építőipari vállalkozások

További növekedésre számítanak az építőipari vállalkozások

A felmérésben az ÉVOSZ tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget kérdeztek meg. A felmérés szerint a vállalkozások fele idén további növekedésre számít. Tavaly a vállalkozások 61 százalékánál az értékesítés nettó árbevétele nőtt,

Tavaly is emelkedett az építőipari termelés

Tavaly is emelkedett az építőipari termelés

Az épületek építése 20,2 százalékkal, az egyéb építményeké 23,9 százalékkal nőtt. Tavaly decemberben 2,7 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a