Waldo az építkezésen

Kinek volt nagy kedvence a Tesz-Vesz Város, aminek minden oldalán felbukkan valahol Egon, a kukac? Emlékeztek arra, mekkora öröm volt felfedezni az éppen aktuális oldalon? Talán ez motoszkálhatott Jason Haney fejében is, amikor azon ötletelt magában, hogyan vidíthatná fel az építkezés melletti gyermekkórház lakóit. Zseniális történet következik!

Haney egy nagyobb építkezésen dolgozott, közvetlenül egy gyermekkórház, az indianai South Bendben található Memorial Children’s Hospital mellett. Haney maga is apa, egy 8 éves lánya van, így folyton azon járt az agya, hogyan csalhatna mosolyt a kis betegek arcára. Hiszen a nevetés, mosolygás jó hatással van a gyógyulásukra is.

Így készült Waldo

Haney végül a kislánya segítségével készített egy embernagyságú Waldo figurát. Waldo számos népszerű meseregény főszereplője, akinek folyton nyoma veszik a történetek folyamán – így Haney akciója tökéletesen leképezte a mesét is.

Waldo az építkezésen

Az ötlet nagyon népszerű a gyerekek körében

Természetesen Haney figyelemmel követte, hogy a gyerekek megtalálták-e Waldot, és ha így történt, áthelyezte máshová a figurát. Haney még egy Facebook csoportot is létrehozott, ahová a gyerekek beposztolhatták, ha sikerült a feladat.

A szülők is bekapcsolódnak a keresésbe

Waldo a darunál

Az építőmunkás pedig itt nem állt meg: kislányával már dolgoznak a következő projekten, amelynek főhősei a Minyonok lesznek!

Te megtalálod Waldot az alábbi képeken?

Hol van Waldo?

Hol van Waldo?

Írta: Grund Online