Kategória: Nagyító

Átépítik Tournai középkori gótikus hídját

Átépítik Tournai középkori gótikus hídját

A tájékoztatás szerint a Scheldt folyó fölött átívelő, 13. századi gótikus hídon végzett munkálatok a két oldalsó ív szűkítésével, valamint a pillérek kismértékű vékonyításával a legnagyobb, középső ív körülbelül 1-1 méterrel való kiszélesítését teszik lehetővé.

A Bánffy-kastély

A Bánffy-kastély restaurálásába is bekapcsolódhatnak a résztvevők

A Kolozs megyei szaktáborokat a Transylvania Trust Alapítvány hirdette meg, és építőmérnöki, építészeti, tájépítészeti, régészeti szakon tanuló egyetemi hallgatók mellett olyan szakembereket is várnak, akik a műemléképületek restaurálására szeretnének szakosodni. Augusztus 16-án és 31-én fognak

Különleges program a Sziget építése alatt

A parkot látogató gyerekek most bele is ülhetnek a munkagépekbe, valamint mehetnek is velük egy kört, hogy ők se maradjanak ki a buliból – derült ki az index.hu cikkéből. A szervezők közölték, hogy az elmúlt

A hideg fékezte le az építőipar növekedését

A hideg fékezte le az építőipar növekedését

A KSH adatai szerint májusban az építőipar termelése 26,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az áprilisi 40,1 százalékos növekedést és az első négyhavi 45,8 százalékot követően. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a tavalyi magasabb

Nyolc további kulturális világörökségi helyszínt vett fel listájára vasárnap az UNESCO

Új helyszínek az UNESCO világörökségi listáján

A listára került helyszínek között szerepel a Lisszabontól 30 kilométerre fekvő Mafra-palota. A 18. századi barokk épületegyüttes négy fő része a palota, a kolostor, a könyvtár és a székesegyház. Az észak-portugáliai Bragában a Bom Jesus

Átadták a berlini James Simon Galériát

Átadták a James Simon Galériát

Az építkezést számos bírálat érte, mert a beruházás az eredetileg tervezett 71 millió euró helyett csaknem kétszer annyiba, 134 millió euróba (mintegy 43,6 milliárd forint) került. A David Chipperfield sztárépítész által tervezett James Simon Galéria

A NOB új központja

Különleges lett a NOB új központja

A LEED (vezető energia és környezetvédelmi minősítés) Platinum fokozatát kapta meg a NOB új központja, ami a nemzetközi zöld építési program legmagasabb minősítési szintjének felel meg. Ilyen tanúsítvánnyal a világ 175 országában 98 ezer épület

Hamarosan elkészül a Nagyjátszótér.

Hamarosan elkészül a Nagyjátszótér

Kiemelte: mivel az új Nagyjátszóteret várhatóan ősszel vehetik birtokba a gyerekek, a Városliget Zrt. a munkálatok megkezdésekor kialakított egy kisebb, ideiglenes játszóteret a korábbi játszótér jó állapotban lévő felújított és minősített eszközeiből. A fejlesztések keretében összesen 7

KSH: tovább nőtt az építőipar teljesítménye

KSH: áprilisban is nőtt az építőipar teljesítménye

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az épületeknél ipari, lakó- és

Medence a magasban

Speciális medence a magasban

A medence 600 ezer literes lesz és 360 fokos panoráma nyílik majd belőle Londonra. A hotel, aminek a tetejére szánják  55 emeletes lesz és várhatóan 2020-ra épül fel. A medence falai nem üvegből, hanem akrilból